szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Feloszlik a Hungry kids of Hungary nevű ausztrál zenekar, amely 2007-es megalakulása óta nemzetközi hírnévre tett szert – részben rendhagyó elnevezése miatt is.

A Magyarország nevének angol megfelelőjére épülő hungry (éhes) – Hungary szójátékkal hívta fel magára a figyelmet a Brisbane-ben alakult négytagú Hungry kids of Hungary, amely gyorsan ismertté vált Ausztráliában, és a nemzetközi zenei színtéren is.

Az indie popot játszó együttes eddig két albumot adott ki, de feltehetően többet már nem – legalábbis ebben a felállásban és névvel –, miután bejelentették, egyikük távozása miatt feloszlik a banda.

Egy 2010-es interjúban az énekes, Dean McGrath azt mondta, gyakran kérdezték tőlük, miért választották ezt a nevet. "Egyik barátunk javasolta ezt a nevet, de mindenekelőtt még mindig ez volt a legjobb egy csomó más rossz közül. Azt gondoltuk, erre lehet a legjobban emlékezni" – mondta.

A bandának egyébként semmi köze Magyarországhoz. "Nem vagyunk se éhesek, se magyarok – egy zenekar vagyunk, ausztrálok, és eléggé jóllaktunk a vacsorával, köszi..." – írták akkori bemutatkozásukban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!