hvg.hu: A jobboldali értelmiség mostanában gyakran hánytorgatja fel bizonyos színházaknak, hogy aktuálpolitizálnak, sőt hogy beszálltak a kampányba. A Krétakör új bemutatója, A Párt újabb muníciót ad majd ezekhez az érvekhez?

Túry Gergely

Schilling Árpád: A Heti Válasz számára ez nyilván magas labda lesz, tovább rághatják ezt a témát. Ők szentül meg vannak győződve, hogy mi az MSZP kampányát toljuk. A pártok által uralt és tematizált közéletben egyre kevésbé van lehetőségünk valóban szabadon vitázni a közös dolgainkról. A két legbefolyásosabb politikai erő – a Fidesz erőszakosabban, az MSZP a maga bratyizós módján – megállás nélkül építi ki a holdudvarát. Előbb-utóbb, akarattól függetlenül, mindenki bekeveredik az egyik oldalra, a másik oldalnak pedig az az érdeke, hogy ott is tartsa, mert így egyszerűen érvényteleníteni tudja a gondolatait, hiszen ő csak a „párt szócsöve”. A pártok kizárólagos hatalmát mindannyiunk érdekében le kell törni.

hvg.hu: A demokrácia a pártokra épül, ezeken keresztül gyakoroljuk a hatalmat, mi adunk vagy nem adunk a pártoknak döntési jogokat. Hogy lehet megtörni ezt a fajta hatalmi túlburjánzást?

Sch. Á.: A demokrácia nem a pártokra, hanem az állampolgárokra épül. A szabad állampolgár pedig független, pártokhoz fűződő viszonya nem lezárt kérdés. Ezzel szemben a közélethez fűződő viszonyunk ma kimerül a politikai hálószobatitkok kiteregetésében. Szánalmas állapot ez. Megszűnt a szakmai alapú kritika, helyét a pártok iránti lojalitás vette át. A színházi szakmában évek óta hiányzik a kiállás, hogy ezt a fajta kiszolgáltatottságot csökkentsük. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a színházi szakma sokat tett azért, hogy a pártok erőszakos túlhatalma megjelent a kultúra területén is.

hvg.hu: Sokan úgy vélik, hogy ha a finanszírozásban nem is, de tematikailag jót tett a mai politikai közeg a független színházaknak. A téma az utcán hever.

Sch. Á.: Általános vélekedés, hogy a függetlenek érzékenyebbek közéleti témákban, de ez tévedés. Az, hogy független színház, csak annyit jelent, hogy pályázati rendszerben működő közhasznú szervezet, nem azt, hogy politikai kérdésekben érzékeny emberek csoportja. Vannak közéletileg érzékeny, releváns felvetések, de szerintem még többre volna szükség.

hvg.hu: Vidnyánszky Attila épp azt kifogásolta a „rendszerkritikus” darabokkal szemben, hogy azok nem mondják ki, hogy politizálnak, mégis azt teszik.

Sch. Á.: Rendkívül ostoba megközelítés. Miért kellene bejelenteni, hogy egy előadás aktuálpolitikai tartalommal bír? Ő maga történetesen tagadta, hogy aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozna abban az előadásban, amelyben uniós képviselők képét lobogtatják a színpadon. Vidnyánszky képmutató módon viselkedik, mert miközben másokat pártpolitikai alapon minősít, ő maga egy pártkatona. Ugyanakkor lehet, sőt kell is bírálni az EU-t (mi is ezt tesszük A Pártban), de az még önmagában nem elégséges kritika, hogy azokról, akik Orbán Viktor kormányzati tevékenységével szemben érveltek, karikatúrákat rajzoltatok. Ez maximum egy vicc, amin vagy röhög az ember, vagy nem. Alapvetően nem az a kérdés, hogy egy színházi darab politizál-e, hanem az, hogy mennyire felkészülten, szakmailag mennyire megalapozottan teszi azt.

hvg.hu: A színház, amellett, hogy – mint mondta –, sokat tett a politikai kettéosztottságért, ugyanakkor elszenvedője is: nagyon élesen meghúzták a határokat a két oldal között. Pont ön számolt be arról, hogy egy szakmai beszélgetésen Vidnyánszky Attila jelképesen is húzott egy vonalat az ott lévő asztalon, hogy ezek vagyunk „MI”, innentől vagytok „TI”. Ez tényleg így történt?

Sch. Á.: Amikor az NKA előadó-művészeti kuratóriumának összetételéről tárgyaltak a különféle szakmai szervezetek 2011-ben, Vidnyánszky az asztalra csapott, egy képzeletbeli választóvonalat húzott a Magyar Teátrumi Társaság és az összes többi szervezet közé, hogy "vagytok ti, és vagyunk mi, és örüljetek, hogy egyáltalán jelölhettek kurátort".

Túry Gergely

hvg.hu: Kerényi Imre mondta, hogy eddig nekik – a vélt jobboldali művészeknek – volt a „hét szűk esztendő”, most meg a másik fél kénytelen elviselni, hogy neki van.

Sch. Á.: Kerényiről nekem elsősorban az jut eszembe, hogy védhetetlen dolog súlyos állami pénzeket egy elmeháborodottra bízni. Az Orbán-kormány kivételesen nagyvonalú a lojális, de szakmailag értékelhetetlen teljesítményt nyújtó „szakemberekkel”, gondolok itt Fekete Györgyre vagy éppen Markó Ivánra. Visszatérve Kerényi állítására, azt határozottan tagadom. Ne menjünk meszire, Vidnyánszky Attila esetében miben állt a hét szűk esztendő? 2010 előtt ő volt az Új Színház, majd az Opera főrendezője, de rendezett a Nemzeti Színházban, és Debrecenben színházigazgatóvá választották. Ha színházigazgató, akkor ott van még Balázs Péter, aki Szolnokon volt kénytelen átvészelni a szűkös éveket. Ez az „el voltunk nyomva” nyivákolás teljesen nevetséges. Mindez csak arra szolgál, hogy elkenjék a lényeget. Ma a Nemzeti Kulturális Alap – gyakorlatilag a Magyar Teátrumi Társaság által összeállított – Színház- és Táncművészet Kollégiumában ülők nagyobb hányada a szakmában ismeretlen név. Ők fognak arról dönteni, ki kaphat állami támogatást.  A „hét szűk esztendő” tétel a dilettáns pártkatonák pozícióba tuszakolását igazolja csupán, reális alapja azonban nincs.

hvg.hu: Azért 2010 előtt is könnyebb volt az akkori hatalomnak kedvesebb embereknek, művészeknek érvényesülni, mint a rendszerkritikusoknak. Ilyen értelemben nincs mégis igaza Kerényinek?

Sch. Á.: Konkrétan kikről beszélünk? Kik voltak azok a hazai és nemzetközi szinten is elismert művészek, akik 2010 előtt kifejezetten pártpolitikai alapon(!) nem kaphattak támogatást? Természetesen voltak anomáliák, de én magam inkább olyanokat ismerek, akik sem akkor, sem ma nem kapják meg a tehetségüknek megfelelő támogatást. A jobboldali értelmiség tulajdonképpen azt állítja, hogy eddig mások rendelkezhettek kizárólagos jogokkal az állami támogatásokat illetően, de mostantól majd ők rendelkeznek ugyanezzel. Nekik tehát nem a lenyúlás tényével van problémájuk, hanem azzal, hogy korábban ők maguk nem nyúlhattak le – és most nagyvonalúan eltekinthetünk attól, hogy ilyen gyakorlat, állítsanak bármit, korábban nem létezett. Ehhez tényleg csak gratulálni lehet.

hvg.hu: A Párt főszereplője két barát, egy tanár és az ő tanítványából lett vállalkozó, akiknek az életébe beleszól a politika és tönkrevágja a kapcsolatukat. Az ilyesmi nem ritka ma Magyarországon. Mennyire épül valós történetekre a darab?

Sch. Á.: Saját élmények és a színészek történetei alapján íródott az előadás.

hvg.hu: Ez mennyire magyar történet? Mondjuk, Amerikában a demokrata-republikánus gondolkodás is áshat ilyen árkokat.

Sch. Á.: Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Magyarország az USA-hoz képest egy viszonylag egyszerű politikai alakzat, amely csak azért tűnik feltörhetetlen diónak, mert éretlenek vagyunk.

hvg.hu: Az iskola, az oktatás amúgy is a szívügye, sokat beszél, ír erről. Így jött a képbe a tanár figurája?

Sch. A.: Erősen foglalkoztat, hogy mi lenne az a módszer, amivel a jelenleginél érdekesebb és korunkhoz méltó életet élhetnénk. Hogyan lehetne kinevelni olyan generációkat, akik kikérnék maguknak azokat a paternalista, antidemokratikus gyakorlatokat, amik sorjáztak az elmúlt 20-25 évben? Pártjaink már vannak, de autonóm választópolgáraink még csak kevesen.

hvg.hu: Rengeteg fiatallal találkozik. Ők is ilyenek?

Sch. Á.: Az egyetemisták és középiskolások tavalyi mozgolódásai reményt jelenthetnek. Az elmúlt huszonöt évben kialakult politikai modell és a szülők deprimáltsága azonban megtette áldásos hatását. A két legfőbb irány: itt hagyni a francba az egészet, és máshol érvényesülni, vagy itt maradni és beállni a Jobbikba. Ezen a ponton lehet a leginkább megragadni a pártjaink károkozását.

Túry Gergely

hvg.hu: A Párt bemutatója nem fogja erősíteni az előbb hosszan tárgyalt szembenállást? Nyilván a „MI” fog eljönni és a „TI” pedig otthon marad, és legfeljebb onnan kritizálja az újabb aktuálpolitikus színházi darabot.

Sch. Á.: Ha valaki csak azt érzi, hogy a Krétakör társadalmi problémákat bemutató darabjai kizárólag az Orbán Viktor elleni kampány részei, azzal nem tudok mit kezdeni. Jó lenne meggyőzni őket, hogy nem, de nem tudom. Én elmondom a véleményem erről is, arról is. Azt természetesnek tartom, hogy a hatalmon lévő párt keményebb kritikát kap, mint az ellenzék. Az jobban foglalkoztat, hogy az a retorika és gyakorlati tevékenység, ami a kormányoldalt jellemzi, hova fogja eljuttatni az országot, és az kevésbé, hogy a csődbe jutott, és pillanatokon belül szertefoszló Kormányváltással mi van. Az mindenképp kétségbeejtő, hogy a jobboldal „intellektuális bázisa” mennyire nem hajlandó semmilyen kritikát meghallgatni. Az is tény viszont, hogy az ellenzéki értelmiség számára is okozott problémákat bizonyos kérdésekkel szembemenni 2010 előtt. Jó lenne értelmesen vitatkozni! De ehhez fórum kellene és szakértő vitapartnerek. Engem 2010 óta nem hívnak meg például a közmédia műsoraiba. Hol mondjuk el az érveinket, hol vitatkozzunk? Hol enyhíthetnénk a szembenállást?

hvg.hu: Ha Vidnyánszky Attila netán meghívná A Pártot a Nemzetibe, elmennének?

Sch. Á.: Ha ezt így, ahogy van, meghívná, elmennénk. Nagyon kíváncsi lennék, mit szólna hozzá az ottani közönség. De egy ilyen meghíváshoz bátorság kellene a részükről.