Mit mondhat ma egy dokumentumfilm a 60-as 70-es évek kommunáiról? A Titanic filmfesztiválon a Zene Mindenkinek válogatásban láthattuk és láthatják még április 10-én a nézők az Örökmozgóban A Source családot (The Source Family). Ragyogó fotók, mesés hajzuhatagok, tiszta tekintetek, nagy fehérség és mindenki angyal. Vagy mégsem.

Eleve egy másik világban a tengerentúlon, Los Angelesben vagyunk, ott is a Beverly Hills környékén. A Sunset Boulvardon nyitja meg a 70-es évek elején Source nevű bio-vegetáriánus éttermét egy közel ötvenes úr, Jim Baker. Ő amúgy korábban dzsúdóbajnok és háborús „hős” is volt, talán ölt is. Most elhagyva családját új életet kezd.

Étterme divatos hellyé válik. Mindenki ott randizik, sztárok és fazonok, még Johnny Mitchell, Steve Mcqueen, vagy a YES együttes tagjai is. Ott forog az Annie Hall egy jelenete, tehát, sztárok, szép emberek és Woody Allen járnak arra. A minőségi étkeken kívül a hippi szellemiség is felüti a fejét. A személyzet is összefogott hajjal, világra csodálkozó tekintettel végzi dolgát. A tulajdonos, alias Jim Baker lesz később Yod Atya, majd maga az Isten, Yahowa. Ezen a néven Istenként, vagy Isten fiaként tisztelik a fiatalok. Fiúk lányok vegyesen követik őt, köztük sikeres és már egzisztenciával rendelkező huszonévesek és egészen fiatalok is. És ez még mindig nem a történet vége.

Ma, mikor mindenki a gazdaság kátyújában vergődik, karriert épít, kapaszkodik, vagy a napi túlélésen töri fáradt fejét, szinte hitetlenkedve csodáljuk ezeket a megszállott őrülteket. Még meghülyülni is máshogy, mástól, másképp kellett akkor ott a 70-es évek legelején. Megkérdőjelezhető persze az is, hogy mennyire kellett ehhez az őrület. Hiszen az emlékezők többsége még ma is szinte isteníti Yodot és ábrándos csillogó szemmel mesél az együtt megélt időszakról.

A filmismertető szerint „…ha valaki többet szeretne megtudni az agymosás különböző módszereiről, akkor ez a film ideális oktatóanyag.” De agymosásról mi itt most a huszonegyedik században bővebben tudnánk mesélni. Olyanról, amikor a banki hitelek, a kereskedelmi televíziók és mindenekelőtt a politika rángatja az emberek tömegeit ide-oda, mint egy pofozógépben a „csak-ne-gondolkozz!”-metódussal.

Ők akkor ott legalább kerestek valamit, csak valami nagyon mást. Yod egy vallást kreált nekik, minden vallásból a legjobb elemeket összegyúrva. Az öregedő férfi biztosan rendelkezett némi karizmával. Ragyogó szemei voltak (a dokumentumokból kiderül) és kiválóan tudott valamit az ágyban (vagy bárhol másutt is). Ezt egy-egy fotón is láthatjuk, melyek már-már az ismert indiai káma-szutrás pózokat idézik. 13 feleség és közel másfélszáz ember, lehetőleg szépek és fiatalok – ők voltak a követők.

Jim-Yod pedig élvezte az életet. Hatalmas házat bérelt, amihez bizonyára szinte mindenki beadott a közösbe. Rolls Royce-szal járt, zenélt, fellépett, stúdiókban dolgozott és kiadott bő félszáz nagy lemezt. Pszichedelikus improvizatív rock-zenét játszottak. Dőlt a pénz, születtek a gyerekek. Csodák is történtek. A visszaemlékezők szerint egy halottan született gyermek életre kelt – ilyenek. Bőségesen éltek tudatmódosító szerekkel is, meditáltak és volt olyan, ami alól senki nem vonhatta ki magát. Összetartó csapatként vonultak L. A. utcáin többnyire hófehérben lebegve-lobogva hippi ruhákban, szélben szálló hajzuhataggal. Már akkor és ott is bámulták őket a munkába igyekvők.

Régi felvételeket látunk, melyek minden valószínűség szerint szupernyolcas kamerával készültek. Az egyik nőtag rögzíthette ezeket. Ő a társrendező a produkcióban. És nyilatkoznak a volt tagok most 2012-ben. Ezúttal a vágás jól követhetően mutatja akkori és mai arcukat. Ez önmagában mellbevágó és lenyűgöző. A nők, volt feleségek egy része még ma is megrendülten, hatás alatt beszél a gururól. Na ja, ha már guru – ez akkoriban divat volt. A Beatles például még Indiában is kereste a filozófiát, Maharishi társaságát, valamit, egy másik utat, ahol a konzumtársadalomból valamiféle kivezető út mutatkozik. Ebben a történetben is van Vietnám után kiábrándult pacifista, sikeres „kreatív”, (jó akkor még csak fiatal művésznek nevezhető dokumentarista) vagy szinte még gyerekkorban lévő gyönyörű lány.

A korábbi Source banda összeállt 2007-ben, hogy újra zenéljen. Kár, hogy ebből és a zenéjükből kevesebbet kapunk, mint amennyi egy zenés filmtől elvárható. Kapunk viszont egy már örökké elszállt vissza nem hozható tiszta álomszerű világot, ahol – lehet, hogy a kommuna vezére nagyon jól élt, de jó ideig – a többiek is nagyon boldogok voltak bankkártyák, hitelek, pártoskodás és marakodás nélkül.

Utópia. Igen. A többségnek már a hetvenes években is az lehetett.