A nézőtér majdnem tele, egy idősebb nő az alatta lévő sorban ülővel a macskáiról társalog, mielőtt elsötétül a terem. Hiába, a filmben csak két emlősfaj szerepel: kutyák és emberek. Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje halkan kezdődik. Aki már látott Mundruczó-filmet tudja, hogy ez normális, a hétköznapi zajok helyettesítik a zenei aláfestést, a mészárszéken a fűrész hangja, ahogy belemerül a húsba, és végigvágja a marhát a gerince mentén, aztán ahogy kibuggyannak a belsőségek, vagy az elsuhanó autó dübögése, ahogy hallatszik kívülről miközben a főszereplő kétségbeesetten pásztázza az eső áztatta sztrádát.

Intercom

Nem lesz ennek jó vége, az elejétől rettegünk, de ezt is már megszoktuk. Nyers és komor Mundruczó szemével a világ, amiben minden szereplő ellenséges és kegyetlen, és ettől a főszereplőt – ez esetben egy 13 éves lányt, Lilit (Psotta Zsófia) és Hágent (Body és Luka), a kutyát – még inkább szánjuk. El van anyátlanodva mindkettő.

Eddig igazi Mundruczó. A szívtelenség süt mindenkiből és mindenhonnan, a korcs az összes ma is aktuális gyűlöletünk instantja: a feketék, a ferdék, a más pártállásúak, a sikeresek, a boldogok, a szelídek megtestesítője. Senki nem tűri meg Hágent, csak Lili ragaszkodik hozzá, inkább vele alszik a fürdőszobában, és trombitaszóval altatja.

Intercom

Hüppögésen kapjuk magunkat, és halljuk, ahogy a közönségtéren még jó páran szipognak mellettünk, alattunk, felettünk. Elkezdünk turkálni egy zsebkendő után, a macskás nők is sírnak. A sok filmbéli bunkó – a rosszindulatú szomszédasszony, a jégszívű apa, a fásult zenetanár és a korcsokra éhes sintér – hamar eléri, hogy a lány elveszítse az egyetlen kedves lényt a világon. És ez még csak a kezdet. A fennmaradó két órában még kétszer fogunk sírni, és egyszer röviden kuncogni is: amikor felismerjük a filmvásznon Mundruczót, mire ő arabosan törve a magyart megszólal. Nem mintha vidám lenne a szerepe: kétezerért és két tál kajáért megveszi a hajléktalantól Hágent, hogy aztán százszoros feláron továbbadja egy sittesnek (Thúróczy Szabolcs), aki harci kutyát nevel belőle. Ő azért választja a sok közül ezt a korcsot, mert látja rajta, hogy van szíve. És, hogy miért van szükség szívre a gyilkoláshoz?

A két főszereplő története kettéválik, mindkettő saját harcát vívja a környezetével, csak közben Hágen vérzik, nyüszít, majd egyre vadabbul harapja szét a torkokat, Lili bánkódik utána, és szenvtelenül viseli, hogy emberszámba sem veszik, vagy ha igen, akkor büntetik, kihasználják és megalázzák.

A Mundruczó-féle horror mégis más, mint máskor, a világvége peremén ugyanis visszatalálnak egymáshoz Lili és Hágen. De akkor már a düh hajtja az ebet, és apokaliptikus vérebhadseregét, mely addigra szétcincálta Budapestet. (Majdnem kétszáz, menhelyekről válogatott kutyaszereplő alkotta a falkát – erről bővebben itt írtunk).

Megmenekülhet az egyetlen jó a romlottságban? A székbe süppedve felsejlenek rémtörténetek a hírekből, vagy a gyerekkorunkból a szomszéd utcából, amikor gazdáját saját kutyája marja meg hirtelen, a semmiből. Hiába szereti, dédelgeti, egyszercsak ráharap, a nyoma pedig örökre ottmarad a szerető gazda arcán. Lilinek szép arca van. Törékeny kislány, és persze közben erős, ő is harcos, de ő magányosan: amikor az osztálytársa, egy zongorista fiú felülteti maga mögé a biciklire, és kéri, hogy ölelje át, kap egy cseppet a boldogságból. De talmi ez is, amikor már nem érdeke a fiúnak, elengedi a kezét, és ott hagyja részegen a padlón. Ugyanígy egy pillanat alatt átharaphatná Hágen Lili torkát is. Mert mi van, ha a már a kutya sem hű?

Mundruczó Kornél Jancsó Miklós emlékének ajánlja a filmet.

Hazai bemutató: június 12.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!