A Hősök terén veterán rocker találkozó keretében ünnepelték a hét elején a rendszerváltást, míg a Kispál és a Borz bölcsőjéül szolgáló pécsi Szenes Klubban a kilencvenes évek gagyi slágereire tombolt az akkor még fogantatás környékén járó egyetemi ifjúság. A közelmúlt nem ereszt minket, ennek legjobb példája a négy év szünet után hazai pályán, Lovasi András strand- és kemping- magánfesztiválja, a Fishing on Orfű nulladik napján újra színpadra álló Kispál és a Borz. A pécsi együttes elvégre annak a generációnak a zenekara, amely a rendszerváltás környékén eszmélt, belakta a kilencvenes években megszülető fesztiválokat, és a mai napig ott kísért, rengeteg esetben már megállapodott családos ember életében. Bár a 2010-es búcsúkoncert katarzisa elmaradt, a Kispál és a Borz az egész generációt megtisztelte azzal, hogy nem olcsó giccsel és üres pátosszal állt a színpadra.

Jó, hogy vége a kilencvenes éveknek?

A nulladik nap szinte teljes programja a nyolcvanas-kilencvenes évek meghatározó alterzenekaraira épül, a tavalyi év többórás kálváriájához képest idén meglepően sima bejutás után a nagyszínpadot nyitó Üllői Úti Fuck melegít hét óra környékén. A magam részéről sajnos már 15 évvel ezelőtt sem érdeklődtem különösebben a faszik munkássága iránt, így némi bolyongás után irány az idén debütáló Fröccsudvar, ahol remek újításként literes kiszerelésben is árulnak fröccsöket mindenféle arányban. Megelégszünk az alpolgármesteri poszttal, miközben a színpadon az a Pál Utcai Fiúk készülődik, amely bő két évtizeddel ezelőtt még a nagyobbik zenekarnak tűnt a PUF-Kispál duóból.

A Kispál és a Borz együttes koncertje Orfűn

Szemerey Bence

"Üres az ország, menekülj el" – énekli meg az újra aktuális generációs életérzést Lecsó, bár a nézőtér ekkor már egyáltalán nem tűnik üresnek – igaz, van, aki Németországból vagy Angliából menekült vissza a Fishing idejére. Az Utolsó évvel történő kezdés teljesen természetes, elvégre a PUF egyik legnagyobb hatású klasszikus daláról van szó, akkor azonban már felkapjuk fejünket, amikor a következő dal a 2011-es Balatonszepezd (benne egy olyan sorral, hogy "Felhők jönnek Magyarországra", amelyet a Petőfi Rádió annak idején túlságosan kényesnek ítélt meg). A koncert előtt nem sokkal Lecsó egyébként épp a dallista összeállításának szempontjairól beszélt a Petőfi kitelepített stúdiójában.  

A Pál Utcai Fiúknak egy óra jut a feszes programban, ami épp elég a legnagyobb slágerek eljátszására, némi hiányérzet azonban így is marad bennünk, hiába zár az egyáltalán nem öreguras zenekar a Bállal. A közönség közben kezd hihetetlen méretet ölteni; az átlag életkor 30 körüli, de kollégánk például két 16 éves rokon diáklányt pesztrál, akikről kis fejszámolás után kiderítjük, hogy 12 évesek voltak a Kispál feloszlása idején. Belegondolni is szédítő.

Nincs történet?

Fél tíz után pár perccel színpadon a Kispál és a Borz klasszikus trió felállása egy vendéggitárossal kiegészülve. Bár a koncert előtt több elmélet is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy mi szükség volt az újjáalakulásra – egyesek szerint Lovasi András saját fesztiváljának bevételét akarta maximalizálni, mások szerint nehéz anyagi helyzetben lévő zenésztársait próbálta kisegíteni – talán a legegyszerűbb magyarázat a legigazabb, miszerint egyszerűen jól érzik magukat a színpadon.

Szemerey Bence

Kispál András nagy lelkesedéssel lubickol újra a legvalószínűtlenebb gitárhős szerepében, Bräutigam Gábor kitűnően üti pofonegyszerű, ám a klasszikus Kispál-hangzás elengedhetetlen részét képező ütemeit, Lovasi András pedig teljesen ellazultan penget és énekel. Bársonyfüggöny, Barlangban dobolok; a koncert óriási lendülettel kezdődik. "Bocsánat, ezek ilyen számok, gyorsan véget érnek" – szabadkozik az első blokk után Lovasi, és a koncert nem ad túl sok lehetőséget az elmélyedésre, néhány dalon egyfajta megamixként rohan keresztül a zenekar.

Így is akadnak csemegék, például a még a kilencvenes évek elején írt, azonban csak a '96-os Ülön megjelent Dal teázáshoz újragondolt verziója, amelyben Kispál András remek Pink Floyd-szerű szólóval örvendezteti meg a közönséget. A zenekar felszabadultan hülyéskedik magával és a tenyerükből evő közönséggel, Kispál pantomimet mutat be, Lovasi cigánykereket hány, Bräutigam Gábor pedig focitrükkökkel szórakoztatja a népet.

Szemerey Bence

Az első három album szinte összes dala elhangzik, a negyedik, válságtermék Sika, kasza, lécről már valamivel óvatosabban szemezget a zenekar. A fináléban a Zsákmányállattal, Szőkített nővel és Ágy, asztal, tévével maxolja ki a nosztalgiát a Kispál és a Borz, majd jöhet a több szempontból is meglepő ráadásblokk.

A kötelező Helló után másodikként az elfelejtett gyermekkort megéneklő Előre Illéri csendül fel, „rég nem tudom, mi volt”, énekli az ezen a ponton némileg meghatottnak tűnő Lovasi András, majd érkezik az Ágy, asztal, tévé egy rejtett gyöngyszeme, a Rajtakaptál. „Rajtakaptál, nincs történet, nem vár itt semmi téged” – ironizál saját életművén a zenekar, a közönség persze máshogyan gondolja. Végül kapunk egy brutálisan elhadart Jutkát, a Kispál és a Borz pedig elbúcsúzik, egészen 2015 nyaráig, amikor többek között a remek Bálnák, ki a partra és a Holdfényexpressz dalait hallhatjuk majd. A telt ház már most garantált.