hvg.hu: „-Mit látsz Laca? – Egy nagy segget látok, de lehet, hogy nem is látom, lehet, hogy csak hallucinálok”. Ezzel a kis párbeszéddel kezdődik a 35 éve megjelent első Bizottság-album, és máig az összes önnel készült interjúban előkerül. Miért van az, hogy ez kis poén ilyen mélyen beivódott a köztudatba?

feLugossy László: Gondolom, a nagy segg miatt… talán a váratlanság miatt… De valóban, ma is sokszor így köszönnek nekem az utcán vagy különböző rendezvényeken, és nem csak az idősebbek, hanem a fiatalok is. Ilyenkor mindig van egy mosoly. És azt gondolom, jó, ha vannak ilyen mosolyok. Valahogy emblematikussá vált ez a kis kiszólás.

hvg.hu: A Kalandra fel! című album élőben készült. Ez egy spontán párbeszéd volt?

feL.L.: Nem egészen. Miután átbeszéltük Andrással (Wahorn András - a szerk.) a kérdésfelvetés lényegét, mint egy trikóra, örökre rám vasalódott ez a geg.

hvg.hu: Néhány éve – számos szakírót bevonva – összeállítottuk minden idők legjobb magyar popzenei albumainak listáját, amit a Kalandra fel!nyert meg. Ezt a lemezt gyakorlatilag minden megkérdezett ajánlotta.

feL.L.: Igen, én magam is csodálkoztam ezen annak idején, de őszintén örültem. Kicsit revelatív is, furcsa is, hogy az akkori őszinte és ösztönös magatartásunkkal ilyen nyomot hagytunk. Mindig is vonzódtunk a beathez és rockhoz, ebbe nőttünk bele. Jó zenéket hallgattunk, amik mindig inspirálják az embert, és ebből fejlődött ki az is, hogy mi magunk is megpróbálkozzunk a zenéléssel. Egyébként sem tetszettek nekem a magyar táncdalok szövegei, gondoltam, én is írok valami érdekeset. Így születtek meg azok a szövegek, amiket aztán később megzenésítettünk a Bizottsággal. Ráadásul volt bennem elég exhibicionizmus és erő, hogy ezeket hitelesen próbáljam előadni.

hvg.hu: De azóta eltelt több mint három évtized! Akkor a Bizottság egy fura, érthetetlen, kicsit dadaista, kicsit szürrealista, kicsit hippi társaság volt, ami ott épp ettől volt érdekes, egyedi, a kádári szürkeségből kilógó valami. De ma miért jut mindenkinek az eszébe?

feL.L.: Ezt én sem tudom. Vannak olyan fiatalok is, akik ilyen zenéket hallgatnak. Ezt meg pláne nem értem. Talán az lehet a titka, hogy van ebben a dadaizmusban egy finom pimaszság, ami mindig érdekes tud lenni.

feLugossy László

Reviczky Zsolt

hvg.hu: És mindig gyanús is.

feL.L.: Igen, mindig gyanús is. De azért születtek slágerjellegű számaink is. Ezeket nem én írtam, hanem András. A Szerelem, szerelem például óriási szám. Bódy Gábor is rá volt kattanva, a Kutya éji dala című filmjébe bele is vette, csakúgy, mint egy másik dalunkat, a Kamikazét. A film egyébként főképp a tudósok alkotta VHK-ról szólt, ami még keményebb volt, mint a Bizottság, több torzítóval dolgoztak. Nagyon bírtam őket.

hvg.hu: Minap egy szentendrei beszélgetésen – félig viccesen – azt mondta, hogy önnek is van egy világslágere, nevezetesen a Milarepaverzió című dal. Van értelme azt kérni, hogy mondja el, miről is szól ez?

feL.L.: Kedvelem ezt a számot. Nem hinném, hogy érdemes szövegelemzésbe bonyolódni. Milarepa egy buddhista szerzetes volt, aki elvonult a világtól, és csak a meditációnak élt. Tanítások szólnak arról: az a helyes út, ha elérjük, hogy teljesen kívül állunk az anyagi világból, és csak a szellemi világnak élünk. Olvastam erről, álmodoztam róla, hogy így kéne nekem is élni. Persze a mi kultúránkból ez nem teljesen jön, lemásolni nem érdemes. Esetleg valami verzióját megcsinálni? És akkor jöttek, jöttek a szavak, majd próbáltuk mindezt áttenni zenére. Nagyon jó ritmust, harmóniákat, kiállásokat találtunk hozzá, amitől nagyon frappáns lett az egész. A Jégkrémbalett filmünkhöz csináltunk is erre egy kvázi presszójelenetet a Balaton-parton.

hvg.hu: A Bizottságban a pimaszság mellett nyilván a szabadságot értékelték a rajongók. Tíz éve egy interjúban arról beszélt, úgy látja, az emberek kevesebb energiát raknak abba, hogy a szabadságot megéljék, vagy, hogy azért bármit is tegyenek. Ez változott azóta?

feL.L.: Nagyon könnyen belesüppedünk a közönybe, a konformizmusba. A Bizottság non-konformizmusa is eléggé szemet szúrhatott annak idején. Az ifjúságban egyébként mindig benne van a lázadás, hogy „egy új világot építünk”. Nem véletlenül született meg annak idején a beatzene, a rockzene, amelyek lényeges kulturális változásokat generáltak.

hvg.hu: 20 éve költözött Sárospatakra. Ez egy olyan elvonulás volt önnek, mint amiről a Milarepánál beszélt?

feL.L.: Ez azért nem egy teljes elvonulás. Arról szólt, hogy nem akartam már az energiámat megosztani a koncertezéssel. Azért lettem művész, mert kreatívnak éreztem magam. Bár most is sok mindent csinálok, van időm bíbelődni a képeimmel, és ezt nagyon szeretem. Egy aktív folyamatban vagyok. Szeretek bíbelődni a szövegeimmel is. Szeretek olvasni, jó filmeket nézni és jó zenéket hallgatni. Ezekre most van időm.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Korábban úgy jellemezte magát, hogy „derűs szkeptikus”. Ez még áll? Meg lehet őrizni ebből a kettősből a derűt 2017-ben is?

feL.L.: Próbálom megőrizni, de elég nehéz, valóban. Hihetetlen változások vannak folyamatosan. Iszonyúan felgyorsult például az idő. Úgy mennek a napok, az utóbbi időben már állandóan úgy érzem, hogy mindjárt hétvége van, és én még ezt is szerettem volna megcsinálni meg azt is. A nemrég megnyílt Lét-Szekvenciák című kiállításra (ez a szentendrei Art Capital’17 keretében nyílt meg – a szerk.) felkértek, hogy írjak valami szöveget. Ebben arról írtam, hogy az teszi otthonossá az életünket, ha a külső és a belső arányokat megérezzük. Ha ez az egyensúly felborul, akkor káoszmentesítenünk kell a magunk kis területén. Minden érzékeny embernek ez a dolga. Sokszor egyébként is azt érzem, hogy nem a helyükön vannak az emberek, nem önmagukat adják, és ettől nem hitelesek. Pedig, ha sok hiteles ember lenne, az jelentősen javíthatná a világunkat.

hvg.hu: Ön a helyén van?

feL.L.: Azt mélyen remélem, hogy nem önmagam látszata vagyok csupán. 17 éves korom óta művészettel foglalkozom, alkotok. És nem érdekel, kinek tetszik, kinek nem, amit csinálok. Ráadásul ebből szerény módon meg is tudok élni. De nem is vágyom gazdagságra. Van hol lakni, tudok enni, inni, tudok venni festéket.

hvg.hu: Pedig ma van egy másik útja is a művészeknek, például belépnek az MMA-ba és akkor kapnak havi apanázst. Erre nem gondolt?

feL.L.: Meglehet, de én nem vágyom ilyesmire. Nekem elég ez az egyszerű közeg, nem bonyolítom az életem. Vannak időnként kiállításaim, szeretek írni is, késő ősszel, ha minden jól alakul meg is jelenik egy kötetem Korlátozott Mennyiségű Delej (Van, aki ingyen pszichedelikus) címmel.

hvg.hu:  Volt olyan a Bizottság megszűnése után, amikor komolyan felvetődött, hogy újra összeálljon a zenekar, akár egy egyszeri alkalomra is? Lehet még ilyen?

feL.L.: Nem. Talán egy párhuzamos dimenzióban el tudom képzelni ezt a megnyilvánulást, vagy még ott sem. Csupa paradoxon ez az egész. Egyszer csináltunk egy majdnem Bizottság-lemezt Edd meg a fényt címmel, abban egyedül Öcsike (efZámbó István – a szerk.) nem volt benne, valahogy kimaradt, de ez már kicsit más volt.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Most efZámbó a zenekarával épp koncertezik a Bizottság dalokkal. Ezt nem bánja?

feL.L.: Nem. Próbálom megérteni Öcsikét, hogy a saját zenekarával most visszanyúl a Bizottság dalokhoz, azt játssza. Csak drukkolok, hogy jók legyenek a feldolgozások. Azt mondja, hogy ez is egy ismeretterjesztési feladat.

hvg.hu: Az, hogy a 80-as évek alternatív zenéi és szövegei ma épp olyan aktuálisak, mint akkor voltak, az elég megdöbbentő. Semmit nem változott a világ azóta?

feL.L.: Az idő kereke néha mintha visszafelé forogna. Újra aktuálisak ezek a zenék. De mondhatnánk az abszurd színházat is, Ionescut, Beckettet. Ők jól érezték az 50-es-60-as évek abszurd a világát, de a világ azóta még abszurdabb lett. De ilyen a Monty Python is: a mai napig aktuális például a Hülye járások minisztériuma. Amit ők a 70-es évek Angliájában éreztek a társadalmi mozgásokról, a világ működéséről, az ma is elgondolkodtató. És az éles, szarkasztikus humor ellenére van a jeleneteikben egy olyan kedvesség, ami nagyon tetszik nekem. Az igazi humorban, a nevetésben ugyanis mélyen benne van a humanizmus. Pont a nevetéstől vagyunk azok, akik vagyunk. 

hvg.hu: A Bizottságban is volt a maró gúny mellett egy ilyen humanizmus?

feL.L.: Igen. Az akkori vadságunkba ez még belefért. Együtt nevettük ki a világot.

hvg.hu: Nyáron volt 70 éves. Hogy érzi magát egy ilyen volt lázadó, forradalmár, derűs szkeptikus ma már nagyapaként?

feL.L.: Tíz éve volt egy interjúm a Népszabadságban. Ott írták, hogy „60 éves a zen-buddhista televízió férfi bemondónője”. Mintha tegnap lett volna. Azóta elmúlt 10 év. Örülök, hogy viszonylag egészségben megértem ezt a kort, és vannak unokáim. És viccesnek is találom, hogy bár talán kívülről megkoptam, de belül, a szellemiségem még pont olyan friss, mint … 60 éves koromban (nevet). Mindenki szereti a placebót – gondolom néha.