hvg.hu: Gyakorlatilag a 90-es évek elejétől megszakadt a kapcsolata a dalszerzői-előadói-zenekari munkával. Nem fura visszakerülni időnként egy ilyen helyzetbe?

Szörényi Levente: Hívjuk ezt az egészet zenekarosdinak. És a válaszom: de igen, fura. Időben el kellett kezdeni a felkészülést a februári koncertre, már csak azért is, mert játszani fog velünk szimfonikus zenekar és lesznek vokalisták is. Ezt nem lehet lehaknizni. Érdekes, hogy bár nem játszottam ezeket a dalokat már nagyon régóta, amikor elkezdtünk próbálni, valahogy magától odanyúlt a kezem a megfelelő hangokra. Ez hihetetlen élmény! Az ember, valamiféle jógamódszerhez hasonlóan képes az idegrendszerét úgy beállítani, hogy "elhiszi" azt, hogy 30 évvel ezelőtt van. És ez segít.

hvg.hu: Nem is merült fel az előző 30 évben, hogy klasszikus popdalokat írjon?

Sz. L.: Nem. Nincs értelme. Egyrészt rengeteg számunk van, egyik jobb, mint a másik. Másrészt a színpadi produkciók érdekeltek. Egyébként, amikor 1990-ben volt egy István, a király plusz Illés-koncert a Népstadionban, arra írtunk két új számot. És hol vannak ezek? Sehol.

Szörényi Levente

Túry Gergely

hvg.hu: Már számos alkalommal volt búcsúnak nevezett koncertje. Nemcsak az Illéssel búcsúzott többször, a Fonográfnak is volt A búcsú címmel koncertje, és önnek is volt Hattyúdal című műsora, amikor azt mondta, többet nem lép színpadra. Olvastam, hogy nagyon dühös arra, amikor felemlegetik ezeket a búcsúkoncerteket. Miért? Ez mindig csak egy marketingfogás volt?

Sz. L.: Ez engem már nem nagyon érdekel. Az Illés gyakorlatilag soha nem búcsúzott el, több koncertet is adott az utóbbi évtizedekben. A Fonográfnak viszont valóban ott volt A búcsú. Azóta egyszer léptünk fel – nagy könyörgések után – a Kisstadionban egy kivételes eseményen. De valójában én a Fonográftól elbúcsúztam. Az megszűnt, mint rendszeresen működő zenekar. Most megint kiprovokálta a világ, hogy legyen egy Fonográf-buli.

hvg.hu: Hogy működik egy ilyen kiprovokálás?

Sz. L.: Hát, "van az a pénz..." (nevet) De félre a tréfával, valójában a közönség részéről jött egy olyan nyomás, ami elől nem lehetett kitérni. Azt mondták, hogy az Illéssel hárman is kiálltunk az 50. évfordulón, pedig az már értelemszerűen nem lehetett az igazi, de a Fonográf tagjai még mind élnek.

hvg.hu: Az Illés zenekart a beat-korszak ősereje hajtotta és tette megkerülhetetlenné. Mi volt a Fonográf megalakulásának rendező elve?

Sz. L.: Annak ellenére, hogy az Add a kezed című utolsó Illés-lemez nagyon jó volt, nem lehetett figyelmen kívül hagyni a könnyűzenei trendekben akkor már nagyon érezhető változásokat. Jött a Bergendy Demjén Rózsival. Fantasztikus volt! De jött a Generál és még egy csomó más nagyon jó zenekar, előadó. Emlékszem, ültünk az Egyetemi Színpadon és arról beszéltünk a próba szünetében az Illés tagjaival, hogy hogyan tovább. És akkor Illés Lajos röviden és lakonikusan csak annyit mondott, hogy dolgozni kell. Na jó, de mit? Ez egy drámai pillanat volt. És azért ne feledjük, hogy sok mindenen keresztülhajóztunk az Illéssel addigra, és idegileg elfáradt a zenekar. Érett, hogy abba kéne hagyni. Akkor írtam meg az Utazás című szólólemezemet, még az Illés vége előtt. Bródyval leültünk, hogy meg kéne próbálni összehozni az összes erőnket, így jött létre a KITT-egylet Koncz Zsuzsával és Tolcsvayékkal, akiknek trió formációjukat az akkori országos turnéinkon mutattuk be a nagyérdeműnek. De mondom, éreztük, főleg a diósgyőri fellépésen, hogy valami megváltozott a könnyűzenében. Amikor Illés Lajos kimondta a zenekar feloszlását, mi Bródyval már egy új zenekaron gondolkodtunk. Arra külön büszke vagyok, hogy sikerült rábeszélnem Bródyt, hogy tanuljon meg steel-gitáron játszani, hiszen a Fonográf countryt is játszott, ahhoz pedig kellett ez a hangzás. Ő volt az első steel-gitáros Magyarországon, és nem is akármilyen!

hvg.hu: De végül nem csak countryt játszott a Fonográf, bár sokan így könyvelik el.

Sz. L.: Nagyon sokféle stílusba belekóstoltunk. Némi büszkeséggel hadd mondjam, hogy annyira jó volt ez a zenekar, hogy azt csináltunk, amit akartunk.

hvg.hu: Ez a sokféle stílus útkeresés volt? Arra válasz, hogy új zenék jöttek be?

Sz. L.: A zenekar elindulása az Utazás című szólólemezemre épült. Akkor még nem voltak más dalok. Aztán jöttek a különböző ötletek, de nem emlékszem pontosan, hogy mi miért, milyen sorrendben. Talán arra az egyre, hogy mivel a fonográf Edison találmánya volt, ennek az emlékére nem lehetett máshoz nyúlni, mint a századfordulós dixielandhez. Az FG4-ben sem űrzenét akartunk, hanem egy kifordított világot, ahol a Földről mondunk véleményt kvázi egy külső bolygóról, ami valójában a Föld. Ezt legjobban a borítókép érzékelteti. Kicsit paradox módon a Fonográf utolsó albuma, a Jelenkor mutatja, mi volt a zenekar lényege: az Illés hagyományait folytatni egy egész más lépcsőfokon.

Túry Gergely

hvg.hu: Az 1984-es Jelenkorral búcsúzott a Fonográf, de előtte hat évig sem volt már újabb lemez. Miért?

Sz. L.: Azért turnéztunk még egy ideig. De akkoriban írtuk a Kőműves Kelement, az István, a királyt és más színpadi darabokat. Az "Istvánt" egyébként a Fonográf tagjaival rögzítettük. A zenekar feloszlásához hozzájárult a színház felé fordulásunk, de valójában elegünk lett az NDK-s és nyugat-európai turnékból, utóbbiakon sokszor kocsmákban léptünk fel, időnként teljes érdektelenség mellett.

hvg.hu: Valahol azt mondta, nem szakmai, hanem emberi okai voltak a szakításnak.

Sz. L.: Persze, hiszen mondom, hogy zseniális zenekar volt a Fonográf. A valódi ok az volt, hogy belefáradtam a zenekarosdiba.

hvg.hu: Sokat lehetett hallani a Bródyval való nézeteltéréseikről, eltávolodásukról egymástól.

Sz. L.: Ez 1990 után volt már. Viszont a téma mára többszörösen okafogyottá vált. Az igazság pedig az idő múlásával egyre kevesebb embert érdekel.

hvg.hu: 1983-ban mutatták be az István, a királyt a Királydombon. Kijött a film, a lemez. Óriási siker. A kőszínházi bemutatóhoz azonban magának Aczél elvtársnak az áldása is kellett. Hogy szerezték ezt meg?

Sz. L.: Az "István" sikere fejbe kólintott minket is. Láttam már sikert, de ez más minőségű volt, azt éreztük.

hvg.hu: Nem számítottak akkora sikerre?

Sz. L.: Egyáltalán nem. A törökbálinti stúdióban egyszer mondtam is magamban, hogy "gyerekek, ez nagyon unalmas". De lehet, hogy akkor már fáradt voltam. 1983. január 12-én váltam, utána egyszer nagyon keményen berúgtam, és mondtam, hogy elkezdjük az "Istvánt" írni. Májusban kezdődtek a stúdiófelvételek, augusztusban bemutató. Egyfolytában melóztam, csoda, hogy a keverésénél untam a dalokat? Szerencsére, csak én. A királydombi siker után Koltay Gábor kijárta, hogy 1984 nyarán a szegedi szabadtérin, a Dóm előtt, a magaskultúra akkori fellegvárában is bemutassák. Az viszont bűn rossz előadás volt! Berágtam, hogy van egy jó felvétel, és azzal annyit teszünk, hogy elvisszük ide-oda, és egy kis happeninggel előadjuk. Ennél többet érdemelt a darab, úgy éreztem. Mondtam Bródynak és Boldizsárnak (Boldizsár Miklós, az István, a király alapjául szolgáló Ezredforduló c. dráma szerzője – a szerk.), hogy nagyon szégyellem magam emiatt az előadás miatt, és el kellene intézni, hogy bejusson a darab kőszínházba, klasszikus színházi rendező kezébe, hogy kiderüljön, ez most csak egy egynyári valami, vagy vannak belső értékei. Hogy a rockoperában vannak-e drámai mélységek. Boldizsár időpontot kért Aczélnál, és ő egy héten belül fogadott. Erre szoktam mondani kormányközeli körökben, hogy manapság ez nem teljesen így megy... Annyit kért tőlem Boldizsár, hogy ne vigyük Bródyt. Őt nagyon nem szerette Aczél, mert többször kellemetlen helyzetbe hozta a szövegeivel, beszólásaival. Nyilván máshogy állt volna hozzánk, ha ott van ő is a megbeszélésen. Bementünk ketten Aczélhoz, ő azt mondta, hogy "sosem szerettem magukat, nem bírtam, amit csinálnak, de ez a mű zseniális. Magyar történelmi témát dolgoz föl, a Nemzeti Színházban a helye". Majdnem lecsúsztam az asztal alá! Így került be Kerényi Imre rendezésében a Nemzetibe, ő hozta ki az István, a királyból, hogy az nem csak egy musical, hanem egy valódi színházi darab, történelmi dráma.

Túry Gergely

hvg.hu: Néhány éve viszont azért kapott hideget-meleget, mert Alföldi Róbertre bízták az István, a király megrendezését.

Sz. L.: Nem engem kellett volna szidni, de valamiért én vagyok a produkció arca. Mondtam is, hogy miért nem a Bródyt szidjátok?

hvg.hu: Nyilván, az emberek Bródy Jánoshoz közelebb állónak gondolják Alföldit.

Sz. L.: Rosta Mária, a producerünk a fejébe vette, hogy Alföldinek kell rendezni, és így is lett. Ennyi! Én Alföldi Róbertet tehetségesnek tartom. És én a tehetség és a teljesítmény miatt felül tudok emelkedni az esetleges ideológiai nézeteltéréseken. Egyébként is utálom a skatulyákat. Egy rendező amúgy mindenütt a világon azt csinál egy műből, amit akar. A premieren az már bosszantott, hogy Alföldi demagóg megoldásokat alkalmazott. Az pedig főleg zavart, hogy tönkretette a zenét. Élő zenét alkalmaztunk, és arra késztette a karmestert, hogy minél gyorsabb tempót vigyen. Erre pipa voltam, nagyon.

hvg.hu: Ha már a skatulyák: az is eléggé nagy port kavart, amikor kijelentette, hogy elege van az "Állítsuk meg Brüsszelt!"-plakátokból.

Sz. L.: Ez az igazság. Ha egy koncertet meghirdetnek óriásplakátokon, miután az lemegy, a plakátokat beszedik. De itt négy éven keresztül látni kell azt, amit nem biztos, hogy szeretek! Ez ellen tiltakozom. Tessék levenni a plakátokat, és csak a kampány idején kitenni, ha muszáj! Szeretnék magyar állampolgárként jönni-menni az országban úgy, hogy ne kelljen állandóan az egymással háborúzó politikai felek képmásával találkozni. Ez tönkreteszi az ember lelkivilágát a hétköznapokban. Inkább néznénk jó csajokat a plakátokon! Hagyják az embert élni! Egyébként, függetlenül a plakátoktól, azt gondolom, hogy jó ideje nem volt ennyire fajsúlyos a nemzetközi szerepvállalása az országnak, mint most. Hogy ilyen markánsan azt mondjuk: NEM! '56-ban volt egy hétig, azt megelőzően pedig évszázadokkal korábban.

Túry Gergely

hvg.hu: Csakhogy most egy olyan klubnak mondunk nemet, amelynek a tagja vagyunk.

Sz. L.: Az EU-csatlakozás környékén megkértek engem is, hogy mondjam el a véleményem erről. Én akkor azt mondtam, hogy szerintem ebből még baj lesz. Antall Józsefnek volt egy zseniális húzása: ő hozta össze a visegrádi négyeket. Ez egy bölcs, előrelátó gondolat volt. Közép-Európa történelmi idők óta lenézett régió a Nyugat szemében, egy hátsó udvar. Ebben a törekvésében drukkolok Orbánnak. Miközben a hétköznapok sok-sok értetlenséget szülnek.

hvg.hu: Milyen zenéket hallgat mostanában?

Sz. L.: Általában bekapcsolom a klasszikus rádiók valamelyikét. Vagy a netes rádiókon countryt, ebből is bluegrass-akusztikus stílust hallgatok, ha elkezdek fröccsözni, akkor pedig swinget. Szerintem egy jó zenésznek nem lehet kikerülnie a swinget és a bluest. Ha valakit nem hat át ez a kettő, akkor nem tud jó számokat írni. Egyébként az a véleményem egy jó ideje a könnyűzenéről, a popzenéről, hogy kész, megszűnt. Létrejött egy olyan elképesztő trend, amibe a gyerekek csak belehülyülni tudnak. A diszkó még elment, mert legalább volt dallama. Ma már csak a zakatolás maradt. Nem akarok a jós szerepében tetszelegni, de a 70-es években valamikor az Ifjúsági Magazinban megkérdeztek, hogyan látom a műfaj jövőjét. Borúlátóan azt mondtam, hogy egy idő után fejlődésképtelenné válik. És akkor miben élik ki magukat a fiatalok? – jött a kérdés. A politikában – válaszoltam.