Súlyos betegség után kedden este elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas író, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője – írja az Új Szó.

Grendel idén áprilisban ünnepelte 70. születésnapját, a lap ennek apropóján több szlovákiai magyar irodalmárt is megkérdezett a munkásságáról. Csanda Gábor szerkesztő, a Madách Egyesület elnöke szerint Grendel prózáját könnyed és természetes humor jellemzi, s ebben hasonlít Esterházy Péterre.

N. Tóth Anikó prózaíró szerint „Grendel Lajos prózájának egyik sajátossága a különböző magyar és világirodalmi hagyományokkal, beszédmódokkal való párbeszédkészség”. Németh Zoltán irodalomtörténész pedig azt emelte ki, hogy Gerendel az egyetlen szlovákiai magyar író, aki a szlovák irodalomnak is részévé tudott válni.

Grendel Lajos 1948-ban született Léván, ott is érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-n szerzett angol–magyar szakos tanári oklevelet. A szlovákiai magyar adatbankban olvashatók szerint Grendel 1973–1990 között a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője, 1990–1994-ben az Irodalmi Szemle, majd a Kalligram főszerkesztője, 1994–1997-ben a Kalligram Könyv- és Lapkiadó kiadóvezetője, 1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének adjunktusa, és oktatott a prágai Károly Egyetemen is.

A Paraméter azt írja, Grendel Lajos 1989 novemberében aktívan politizált, először a Független Magyar Kezdeményezés egyik megalapítójaként és szóvivőjeként, 1990 februárjától júniusig pedig a Szlovák Nemzeti Tanács kooptált képviselőjeként. 1990 és 1992 között a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának volt az elnöke, 1997-től 2000-ig pedig a szlovák PEN-központnak. Ezzel párhuzamosan a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának elnöke és a Csemadok alelnöke is volt. 2003 márciusában a Szlovák Helsinki Bizottság elnökévé választották.

Grendel Lajos 2011-ben agyvérzést kapott, a Literának adott októberi interjújában erről is beszélt: “Ha egy kézzel is, de írok. Bal kézzel. A jobb kezem ugyan mozgékony, de annyi hibát követek el, hogy inkább lemondtam. Most jókedvű vagyok, de az utóbbi időben, főleg egy-két hónapja depresszióm volt. Most már elmúlt, de... öregszem. Pedig már nem tanítok, szabad vagyok, mint a madár. A lányom ápolom, negyvenévesen nyugdíjas. Amíg pénzem van, addig megteszi. Nehezemre esik magamról beszélni, ezért inkább másról beszélek. Füst Milánnal vallom: a mű beszél helyettünk. Ha a mű néma marad, akkor az egész a szemétkosárba való. Hát igen, csak nemrég jöttem rá.”