A doktori iskola elsőéves hallgatója, 33 éves. Az ELTE-n tanult irodalom- és kultúratudományt, majd úgy érezte, ahhoz, amit az életben akar, az SZFE dokumentumfilmrendező-mesterszaka az egyenes út, a doktori iskolába pedig azért ment tovább, hogy a filmezés mellett egyszer majd taníthasson is az egyetemen. „Ez az életpályaív megtört, amint megjelent a modellváltásról szóló törvény és az új kuratórium.

Így a képzés számomra kezdi értelmét veszteni, mert nem a tudományos fokozatért akartam csinálni, hanem hogy legyen valami, ami később is ehhez az intézményhez köt.

Az SZFE-vel kapcsolatban egyedülállónak tartja, hogy a tanárok nyitottak a kritikára, és a hallgatói javaslatok alapján akár még a tanmeneten is módosítanak, „de ezt a megújulási folyamatot most kettéverték”. Az ellenállásról eleinte azt gondolta, majd csak „a magyar közéletre annyira jellemző semmi történik”, de a blokád révén végre történt valami. „Ez olyan érzés volt, mint amikor a kilencvenedik percben gólt lőnek, és ettől a csapatod bejut a bajnokságra. Ez kiránt az apátiából. Mintha felkapcsolták volna a villanyt, és letört volna a kapcsoló, hogy többé ne lehessen lekapcsolni.”

Tagja a dokumentumfilmes munkacsoportnak, amelyben folyamatosan filmet forgatnak – talán filmsorozat lesz belőle –, emellett fotón is dokumentálja a történéseket, és szervez fórumot is. Megrázta az a „vidám temetésnek” nevezett esemény a tiltakozások kezdetén, amikor Németh Gábor szervezésében együtt eltemették a felsőoktatást, a szenátus lemondásakor. „Ez egyszerre volt drámai és motiváló is: a végletessége muníciót is adott a kiálláshoz.” A legszebb pillanatnak azt tartja, amikor megjött a hír, hogy kifizették az egyetem dolgozóinak bérét. „Addig is azt az álláspontot képviseltük a jogászokkal együtt, hogy ez az állapot jogszerűtlen, a zsarolás elvtelen, az pedig káros és gerinctelen, hogy ellenünk fordítják a dolgozókat.

Felszabadító volt, hogy ezek szerint még van értelme a joghoz fordulni.

A többi hallgatói portrét itt találhatja meg: