Másodéves a dramaturg szakon, 21 éves. Hetedikes korában kezdett színjátszózni, mert egy osztálytársa lebetegedett, és be kellett ugrania helyette az október 23-i műsorba. „Aztán ottragadtam.” Sőt, egy drámás eseményen találkozott a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatosaival, és kilencediktől már oda járt.
Köztudott volt, hogy az SZFE-n tanítanak a legjobb szakemberek; ha oda felvesznek, az garancia arra, hogy megfelelő képzést fogsz kapni.
Az egyetemen nem szakot, hanem tanárt választott, Kárpáti Péter drámaírót, akinek mindig nagyon szerette és progresszívnek tartotta a munkáit. Úgy érzi, az egyetem folyamatosan kényszeríti arra, hogy szembenézzen a hibáival, „ezért az egész egyszerre jelent állandó magányt és állandó bulit”.
Az első pillanattól teljes mellbedobással az egyetemfoglalás ötletét támogatta, még akkor is, amikor az egyetemen általános letargiát érzékelt, azt pedig, hogy létrejött a blokád, újjászületésként élte meg. Azóta az akció munkacsoportban dolgozik, de őrködött minden őrhelyen, segített a kommunikációs alapelvek lefektetésében, bár most kevesebb munkára van ideje, mert másodévesként magas óraszámban tanul az események ellenére is. A legjobb élménye a titkos egyetem nyílt napja volt: „Az volt a legőszintébb, legtisztább, minden politikai sallangtól mentes megmozdulás, ahol azt adtuk az embereknek, amiért itt vagyunk: a legjobb tanárokat, akik megmutatták, milyen az az egyetem, amit meg akarunk védeni mindenféle külső befolyástól. Persze a lista korántsem volt teljes, nehéz dolgunk volt, hogy kit kérjünk fel órát tartani, mert csak úgy hemzseg az iskola a jobbnál jobb tanároktól. A nyílt nap csak egy kivonat volt.” Mégis attól fél, mindennek nem lesz eredménye:
Látva az elmúlt huszonöt évet, ez mindenkinek óhatatlanul eszébe jut.
A többi hallgatói portrét itt találhatja meg:
