Harmadéves a drámainstruktor szakon, 25 éves. Az anyukája korábban a Marczibányi Téri Művelődési Központban, több színházi nevelési társulat székhelyén dolgozott, így kiskora óta színjátszózott. Eleinte Marosvásárhelyen tanult teatrológia szakon, de aztán az SZFE-n indult egy drámainstruktor szak, „ahol célzottabban azzal foglalkozhatok, ami érdekel: hogy hogyan lehet gyerekekkel színházat csinálni, közösségben játszani a színház eszközeivel”. És tényleg imádja a szakot, pláne, hogy a tanárai figyelnek arra is, hogy más órákon mennyire vannak leterhelve, és ahhoz igazítják a tanításukat, bár arra csak az egyetemfoglalás révén ébredt rá, milyen jó, ha ráláthatnak más szakokra is, amire korábban nem igazán volt lehetőség.

A nyáron sokat utazott, gyerekeket táboroztatott, akkor még nem nagyon vett részt a gyűléseken, az egyetemfoglalás után eleinte nem is igazán fogta fel, ami történt:

Álomszerű volt az egész.

De ahogy először bejött az egyetemre, azonnal a saját bőrén érezte az egészet, és teljes erővel belevetette magát az eseményekbe. Igaz, most már Debrecenben van gyakorlaton, nem tud mindig itt lenni. A chartaátadás egyik koordinátora volt, gyerekprogramot rendezett a nyílt napon, benne van a hallgatók lelki jólétéért alakított munkacsoportban, sokat őrködik, mosogat, pakol. A legjobban a hajnali, fáradtságból adódó együtt nevetéseket szereti, a legszomorúbb élménye pedig a nagypapája temetése volt: „Nehéz volt, hogy a magánéletemben is gyászolok, de mégis azt érzem, hogy az agyam és a szívem is egész máshol jár.”

A többi hallgatói portrét itt találhatja meg: