szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

1994-ben volt először, az ismerősei nehezen értik a szűnni nem akaró rajongását.

Kevin Sherwin semmi esetre sem hagyná ki az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét, pedig nagyon jól tudja, hogy milyen, hiszen ez lesz a 23-ik alkalom, hogy részt vesz rajta. A brit férfi 1994-ben látogatott el az első döntőjére, amelynek a hirdetésére a Teletexten figyelt fel. A dublini rendezvény óta Észtországtól kezdve Lettországon át Svédországig rengeteg más országot meglátogatott az Eurovízió apropójából.

2002-ben a BBC is megkérdezte a már akkor tiszteletet parancsoló rajongásáról. Akkor azt mondta, az emberek őrültnek nézik, amikor azt mondja, azért megy az Eurovíziós Dalfesztiválra, mert az olyan egyedi. Mindenesetre ő úgy érzi, hogy egy eurovíziós döntő kicsit olyan, mintha az embernek az összes születésnapját egyszerre tartanák meg.

Idén egyébként Torinóban rendezik a döntőt, a május 14-ei verseny egyértelmű győztese az ukrán Kalush Orchestra lehet a fogadóirodák szerint.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!