Hajlandó lenne több százezer forintot fizetni a világ egyik leghíresebb festményének egyetlen apró darabjáért?
Gustav Klimt leghíresebb alkotását, A csókot bedigitalizálták, aztán feldarabolták tízezer négyzetre, majd azokat elkezdték árulni a blokkláncon, darabonként majdnem 700 ezer forintért. A projektért a Sziget NFT-ket is készítő, részben magyar alapítású vállalkozás felel. Na de mi értelme van néhány színes foltért pénzt adni?
Ki ne akarna legalább egy kicsit birtokolni a világ tíz leghíresebb festményének egyikéből?
– tehetjük fel így is a kérdést. És valahogy eszerint gondolkodott a bécsi múzeum, a Belvedere is, amikor a bécsi modernizmus nagy úttörőjének, a szecessziós festészet mesterének, Gustav Klimtnek A csók című alkotását feldarabolták, hogy aki úgy kívánja, az vigyen belőle magának egy kis szeletet. Persze, mindenki megnyugtatására közöljük, hogy valójában nem esett bántódása a remekműnek. Hanem a festményből a Belvedere egy nagy felbontású digitális másolatot készített, majd a beszkennelt alkotást felosztották tízezer egyenlő négyzetre, és ezeket kezdték árulni egyenként 1850 euróért (megközelítőleg 700 ezer forintért) NFT-k formájában.
Klimt 1908-ban, az úgynevezett “arany korszakában” festette meg ezt a fojtott erotikájú, geometrikus alakzatokkal és növényi mintákkal díszített, az aranyozott háttér miatt a bizánci művészetre emlékeztető, közel kétszer kétméteres képet. A kortalan mestermű nem pusztán egy csókot ábrázol, és éppen ebben rejlik a zsenialitása, megindító ereje. A két alak (az egyik népszerű feltételezés szerint maga Klimt és egykori szeretője, múzsája Emilie Flöge) szorosan öleli egymást, ezáltal az intenzív vonzalom nagyon kifejező a képen, miközben a kompozícióban ott rejlik a gyengédség, de az önmegadás is. A már a saját korában is sztárnak számító bécsi művész megfestette hát a nagybetűs, tökéletes Szerelmi pillanatot, amelyet annak idején nemcsak a közönség, de az osztrák kormány is nagyra értékelt, annyira, hogy az alkotást már annak az első kiállításakor borsos áron megvásárolta. Érthető hát, hogy amikor a Belvedere úgy döntött, a múzeumnak sem szabad kimaradnia az NFT-k körüli felhajtásból, akkor elsőként A csókhoz rendelt digitális tokeneket. “A Belvedere az egyik első múzeum volt a világon, amely magáévá tette az új blokklánctechnológiát. Számottevő múzeumként kötelességünk kapcsolatot teremteni a múlt, a jelen és a jövő között” – fogalmaz lapunknak Wolfgang Bergmann pénzügyi igazgató.
| Mire való az NFT? |
Digitális tulajdonjogot rögzít egy olyan decentralizált adatbázisban, amely nem egy központi szerveren, hanem a világban szétszórt sok ezer gépen van tárolva, és amit blokkláncnak nevezünk. Az NFT (nem helyettesíthető token) nem maga az alkotás, hanem egy automatizált, úgynevezett okos szerződéssel a blokkláncon rögzített kódsor, amely tartalmaz egy, az alkotásra mutató linket, ezáltal kapcsolódik össze a mű és a sorszámmal ellátott token. Az NFT lehetővé teszi, hogy egy digitálisan létező, akárhányszor lemásolható tartalomnak – legyen az egy műalkotás vagy akár egy Twitter-poszt – legyen egy megjelölt eredetije, annak pedig egy megjelölt tulajdonosa. A blokkláncokon tárolt adatokba szinte lehetetlen utólag belenyúlni, így a tulajdonjog nem manipulálható. Bővebb magyarázatot itt és itt talál az NFT-kről. |
Az viszont már kevésbé tűnhet elsőre érthetőnek, hogy mégis miért érezte szükségesnek egy 300 éves intézmény, hogy felüljön a kriptovilág őrülten vágtató, ki tudja hova tartó lovára, és hogy mégis miért adnak ki pénzt emberek egy festmény annyira apró darabkájáért, hogy azon csak kivehetetlen mintázatok, kusza ecsetvonások láthatók; ránézésre meg sem lehet mondani, hogy a kép mely részéből valók; arról már nem is beszélve, hogy ezeket a színes darabokat még csak meg sem lehet fogni a két kezünkben.
A választ Szabó András adja meg, aki néhány vállalkozótársával együtt felismerte, hogy a sokszor rugalmatlannak hitt nagy kulturális intézmények, a múzeumok részéről tulajdonképpen van fogékonyság a digitális újításokra. Szabó, aki 2015 és 2018 között az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója volt, most többek között igazgatósági tagja a kiállításokat virtuálisan is bejárhatóvá tevő Walter’s Cube appnak és tech cégnek, továbbá többedmagával a Chicago Booth egyetem akcelerátor programján keresztül elindította a kulturális intézmények számára NFT-projekteket kidolgozó nemzetközi startupját. A vállalkozás egy első sikeres, 1,2 millió dolláros fundrasinget is végrehajtott, az egyetem is befektetett a cégbe és nagyon erős magyarországi kötödésekkel működik.
Ez lett a Nimi Collectibles Inc., melynek egyik első ügyfele tavaly a Sziget Fesztivál volt, a második partnerük a bécsi Belvedere: a múzeum NFT-programját, annak marketingjét, a tokenek értékesítését tartják karban és fejlesztik. Szabó szerint a múzeumok részben azért nyitnak a kriptovilág felé, mert bődületes mennyiségű műalkotáson ülnek, miközben a meglévő gyűjteményüknek általában a “kevesebb mint 5 százaléka van csupán kiállítva”. Vagyis a raktárak mélyén lapuló munkák nem hozzák, csak viszik a pénzt, hiszen a tárolásukért, biztosításukért, restaurálásukért nagyobb összegeket kell kifizetni, miközben ezek egyetlen látogatót sem hoznak a termekbe. NFT-k formájában viszont nemcsak megmutatni, de értékesíteni is lehet az ilyen rejtett műalkotásokat.
Nem a Nimi az egyetlen cég, amely piaci lehetőséget látott abban, hogy szolgáltatásként árulja a “digitális láb” felépítését, amelyből aztán plusz bevételi forrást lehet teremteni például a múzeumok számára. A hasonlóan az “art NFT-kben", vagyis a fizikailag létező műalkotásokat digitalizáló, majd azokhoz a blokkláncokon tokeneket csatoló ágazatban utazik a francia LaCollection.io is, amely például a British Múzeummal vagy a bécsi Leopold Múzeummal működik együtt. Utóbbi számára 24 darab Egon Schiele-alkotást “tokenizáltak”, mondván: ezektől a művektől az intézmény valószínűleg soha nem fog megválni, de a múzeum által virtuálisan hitelesített, digitális kópiáknak bárki a tulajdonosa lehet.
Az Akropoliszról eltávolított márványokat nem adják vissza a britek, ehelyett NFT-vel próbálják kiengesztelni a görögöket
Ma már nem telik el úgy nap, hogy ne történjen valami elképesztő fordulat az NFT-k, azaz a nem helyettesíthető tokenek világában, pedig egy éve ilyenkor még valószínűleg kevesen hitték volna el, hogy egy primitív pixeles cica hamarosan annyi pénzt fog érni, mint egy budai luxusingatlan.
Hasonlóan gondolkodhatott a szentpétervári Ermitázs is, amely az öt legnépszerűbb festményéből összesen 444 ezer dollárért adott el digitális replikákat a blokkláncon, míg a Los Angeles-i LACMA vagy a párizsi Pompidou Központ nem eladtak, hanem inkább befogadtak NFT-ket, a Ludwig Múzeum pedig az első olyan magyarországi intézmény volt, amely ugyancsak felvett a gyűjteményébe NFT-t, méghozzá egy Barabási Albert-László által készített munkát.
Az alkotások tokenizált kiárusítása azért is tűnhet ígéretes opciónak az intézmények számára, mert egy új befektetési közösséget lehet a technológián keresztül megtalálni. “A múzeumok elsődleges bevételei a látogatottságban és a tagságokban manifesztálódnak” – magyarázza Szabó András. “A tagsággal rendelkező emberek gyakorlatilag minimecénások, akik 3-400, vagy akár ezer eurós múzeumtagságot is kiváltanak, amelyekhez aztán különböző előnyök társulnak, de szerintem nem mondok újat azzal, hogy ezeknek a tagoknak az átlagéletkora bőven 60-65 év felett van. Idővel ezek a támogatók eltűnnek, miközben pedig van egy fiatalabb közönség, akik érdeklődnek ugyan a művészetek iránt, de náluk már nem feltétlenül működik az a klasszikus modell, hogy a tagsági kártyájuk felmutatásáért cserébe minden második szombaton egy pezsgőzéssel egybekötött körbevezetést tartanak nekik.”
Őket már inkább a digitálisan birtokolható műalkotással, és az azért járó virtuális tagsággal lehet a múzeum közelébe csábítani. Nagy előnye a tagságot jelölő tokeneknek – mondja a magyar vállalkozó –, hogy ellentétben a hagyományos kártyákkal, ezekkel kereskedni is lehet a blokkláncon. Vagyis, ha a tulajdonos nem tart többé igényt a múzeum szolgáltatásaira, akkor egyszerűen eladhatja az NFT-jét valamelyik NFT-piacteren, amiért aztán nemcsak ő fog pénzt kapni, de ha az okos szerződés úgy van kódolva, akkor a viszonteladás után a múzeum is kap részesedést.
Szabó András szerint a koronavírus-járvány alatti látogatószám-csökkenést az NFT-eladásaikkal kompenzálhatták a múzeumok, noha a Belvedere léte a pandémia alatt sem volt veszélyben, az NFT-ket inkább jövőbeni befektetéseknek tekintik.
Wolfgang Bergmann azt mondja, eddig több mint 2600 A csók-NFT-t adtak el a tízezerből, körülbelül 4,4 millió eurós (több mint másfélmilliárd forintos) árbevételt generálva.
Bergmann szerint a projekt voltaképpen egy kísérlet a múzeum részéről, és azt nem tudni, hogy valaha elkel-e majd az összes NFT a kollekcióból, de már így is sokat nyert vele a múzeum. “A mai napig ez a legsikeresebb, történelmi műalkotással foglalkozó NFT-projekt a világon” – teszi hozzá.
Azt Szabó András elmondása alapján lehet tudni, hogy a vásárlók 80-90 százaléka egyelőre hosszú távú befektetésként tekint a Belvedere tokenjeire, vagyis nem adják el azokat a másodlagos piacon. Ennek oka szerinte, hogy “az emberek szeretnek valahová tartozni, így pedig egy szellemi, kulturális kör részei lehetnek”.
Az Uffizi befürdött vele
Na de mit is jelent pontosan egy világhírű festmény digitális másolatát birtokolni? Ez a kérdés nagyon intenzíven foglalkoztatta az olasz kulturális elitet akkor, amikor az Uffizi Képtár 2021-ben eladta Michelangelo Doni Tondo című festményének bedigitalizált változatát NFT-ként. A firenzei intézmény felbérelt egy céget, a szintén olaszországi Cinellót, amely nagy felbontásban beszkennelte a festményt (technológiáját egyébként a Cinello le is védette), majd az eredeti, már önmagában is műalkotásnak számító míves képkeretet is reprodukálta, és abba illesztette a képernyőt, rajta a kivetített Doni Tondóval. Az így készült, új művet 240 ezer euróért adták el a hozzá csatolt NFT-vel együtt, igaz, az Uffizi kasszájába ebből csak 70 ezer eurót vándorolt, mert a többit a digitalizációt végző cég tette zsebre.
Az aggodalmat azonban nem a nagy lehúzásnak tűnő üzlet, hanem inkább az váltotta ki, hogy a digitális Michelangelo a mestermű tulajdonlásának kérdését feszegette. A La Repubblica azt írta például, hogy a festmény digitális kópiáját az új tulajdonos elméletben bárhol kiállíthatja, ahol csak kedve tartja, megjelenítheti kiterjesztettvalóság-applikációkkal vagy a virtuális valóságban, esetleg valamelyik metaverzumjátékban, ahol aztán még akár pénzt is szedhet a felhasználóktól azért, hogy a képet megtekintsék. Nem kell magyarázni, hogy ezzel akár rosszul is járhat az Uffizi. Az illetékes minisztérium a firenzei precedens után így tavaly azt kérte az olaszországi nemzeti múzeumoktól, hogy lehetőleg tartózkodjanak az NFT-projektektől a jövőben.
Szabó András szerint ez példa arra, amikor egy múzeum meggondolatlanul és tisztázatlan feltételek mellett bocsájt ki egy tokent, mikor a vásárló nem is tudja, hogy valójában mit vásárol, és azzal mit is kezdhet. Ezzel szemben szerinte A csók-NFT-k feltételei világosak, úgy kell azokat elképzelni, mintha merchandise termékek lennének a múzeum boltjában, és a vásárlók pontosan annyit tehetnek meg velük, mint amennyit egy pólóra nyomott Mona Lisával. A Belvedere pénzügyi igazgatója leszögezi, az eredeti Klimt-festmény akkor is az Osztrák Köztársaság tulajdona marad, ha a digitalizált másolat mind a tízezer darabját eladják. Amikor a vásárló megveszi az NFT-t, akkor kap egy linket hozzá, és letöltheti a digitális képet is. A tokent eladhatja, a képet kinyomtathatja, felapplikálhatja kiegészítőkre, és ki is állíthatja akár a saját virtuális galériájában is.
Örök fesztiválélmény
De nemcsak a múzeumok, hanem más kulturális intézmények és ágazatok, például a zeneipar és a fesztiválok is elkezdték felfedezni maguknak a digitális tokenekben rejlő lehetőségeket. Ahogy korábban említettük, a Nimi tavaly a Sziget Fesztivállal kezdett együtt dolgozni, hogy az amerikai Coachella vagy a Montreux-i Jazz Fesztivál mintájára, a budapesti rendezvény is kibocsátsa a saját NFT-it.
A Sziget Vibes névre keresztelt tokeneket három kategóriában tették elérhetővé. A legolcsóbbak inkább csak digitális emléktárgyakként működnek, az eggyel drágábbakhoz már egy illusztrátor által készített alkotás és az az előny is társul, hogy az NFT-vel a legutolsó pillanatban is a legalacsonyabb áron vásárolhat a tulajdonos Sziget-jegyet. A legdrágább, úgynevezett Golden tokenek viszont az “örök belépő” VIP-vouchereként működnek.
Összesen 10 darab ilyen, életre szóló Sziget-jegyet generáltak le NFT-k formájában, amelyek aukciója darabonként 10 ezer euróról (3 és fél millió forintról) indul. A 10-ből viszont egyelőre csak 2 került ki a piacra tesztjelleggel – ezeket el is adták –, a továbbiak értékesítése a közeljövőben várható. A Coachella és a Sziget megvásárolt örök belépőit a tulajdonosok az NFT-k piacterein bármikor eladhatják, ezzel azonban az életre szóló fesztiváljegy is átkerül az új tulajdonosokhoz.
Szabó szerint, ha valahol áttörést hozhatnak az NFT-k, akkor az éppen a jegyértékesítés területe, mivel a blokkláncokon az üzletág több jelenlegi problémája is kiküszöbölhetővé vált. Például az NFT formájában megvásárolt jegyeket a blokkláncok technológiai adottságai miatt jóval nehezebb hamisítani, mint a hagyományos, QR-kódos belépőket, mivel pontosan lekövethető, hogy ki az adott jegy eredeti tulajdonosa. A viszonteladások árából is lecsorog valamennyi jutalék a koncertszervezőknek, ha az bele van programozva a tokenek okos szerződésébe. Ugyanez már nem mondható el a mostani jegyekről, amelyeket akár dupla áron is anélkül továbbadhatunk a Ticketswapon vagy az ahhoz hasonló másodlagos jegyértékesítő platformok egyikén, hogy a szervezők abból egy fillér bevételre is szert tennének.
A jegyek evolúciójának új iránya tehát világos – mondja a vállalkozó. “Ha visszaemlékszünk, 15-20 éve jegyet vásárolni csak úgy tudtál, hogy odamentél a boltba, és azt készpénzzel kifizetted. Aztán később bankkártyával is vásárolhattál már, majd akár online is otthonról, de még mindig el kellett sétálnod átvenni a jegyet, és még mindig kinyomtatva kaptad azt, így a jegyet könnyű volt hamisítani. Aztán később az online megvásárolt belépőt már otthon is kinyomtathattad, ma pedig már senki sem hord papíralapú jegyet magánál, mert az a telefonunkon van tárolva. Mi abban hiszünk, hogy a blokkláncos jegyértékesítés a következő állomás lehet.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
