szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azt elismerte, hogy több nőt megpuszilt a Megalopolis forgatásán, de szerinte a viselkedése nem volt helytelen. 

A Variety magazin videókat tett közzé nemrég arról, hogy Francis Ford Coppola rendező az új filmjének forgatásán végigmegy a fiatal női statisztákon, és végigpuszilgatja, ölelgeti őket. A két rövid felvétel a Megalopolis című produkció egyik olyan jelenetének a forgatásán készült, amely egy szórakozóhelyen játszódik, és a lap szerint tavaly rögzítették őket. 

Coppola most a Rolling Stone-nak adott interjúban ismerte el, hogy megpuszilt nőket a forgatáson, de tagadta a vádakat, hogy a viselkedése helytelen lett volna. Szerinte csak valamiféle „mocskot” kerestek róla. Elmondta azt is, hogy olyan nőket csókolt arcon a szilveszteri jelenet után, akiket ismert. Az erről szóló cikkek megjelenésének az időzítését pedig nem tartja véletlennek. Szerinte csak ártani akartak a filmnek azzal, hogy épp a cannes-i bemutató előtt tették közzé azokat. 

A film vegyes kritikákat kapott a fesztiválon, a HVG tudósítója például „katyvaszként” jellemezte az Adam Driver főszereplésével készült Megalopolist, amely 120 millió dollárra rúgó költségeinek nagy részét maga Coppola állta. 

Coppola szerint a negatív kritikák csak azért láttak napvilágot, mert ő nem követi „a Hollywood által meghatározott szabályokat”, és ezt a filmipar fenyegetőnek tartja. 

Darren Demetre, a Megalopolis társproducere megvédte a rendezőt, korábban a The Guardiannek azt mondta, hogy az ölelgetéssel és a puszikkal Coppola csak a filmben látható klubhangulatot próbálta megalapozni és elősegíteni, nem szerzett arról tudomást, hogy bárki zaklatásra panaszkodott volna a forgatás közben. 

Demetre hozzátette, hogy közel 40 éve dolgozik együtt Coppolával, és dicsérte a rendezőt, amiért hű maradt a „kreatív víziójához”, miközben tartotta a film menetrendjét és költségvetését is. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!