A kor igénye a kézi festésű, magas színvonalú termékek felé mutatott. Így kezdte el Fischer a régi, világhírű európai porcelángyárak (Meissen, Bécs, Sévres) termékeinek utánzását. A főúri családok (Esterházyak, Zichyek, Pálffyak) herendi megrendelésekből egészítették ki eredeti készleteik hiányzó darabjait. Később kínai, japán és más keleti kultúrák szín- és formavilága is megjelent porcelánjain, de mindig egyéni, herendi jelleggel.
Nagy sikerrel szerepeltek a herendi porcelánok az 1851-es londoni világkiállításon. Ekkor rendelte meg Viktória királynő az azóta is az ő nevét viselő lepkés, virágos mintájú "Queen Victoria" készletet. Vevői között szerepelt Ferenc József, a perzsa sah vagy a Rothschild család.
A hetvenes évek elején azonban a világválság már erősen éreztette hatását idehaza is. Herenden egyre kevesebb lett a megrendelés, és egyre több az ellentét Fischer és fiai között. Végül az öreg Fischer Mór 1876-ban átadta a gyárat fiainak. Az új generáció kevésbé igényes tömegárut kezdett gyártani, ennek ellenére az olcsóbb cseh porcelánok kiszorították termékeiket a piacról. Végül eladták a gyárat az államnak 1884-ben.
Az új Herendi Porcelángyár Rt. azonban a rekonstrukciók ellenére sem lett eredményes. 1896-ban vezetését az állam felajánlotta Fischer Mór unokájának, Farkasházy Fischer Jenőnek. Ő ott folytatta, ahol nagyapja abbahagyta: antik porcelánokat készített, de az új stílus, a szecesszió jegyében. Az átütő sikerek - például az 1900-as párizsi világkiállításon - ellenére adósságai és a rossz gazdasági vezetés miatt Herend helyzete ismét válságosra fordult (1916-20 között a termelés is szünetelt).
A gyárat végül mégiscsak a művészi kvalitásai mentették meg - méghozzá egy új műfaj bevezetésével! 1925-től Herenden elkezdték gyártani a kisplasztikákat és a népies, művészi figurákat (Telcs Ede, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Bory Jenő ismert figurái nagy sikert arattak). A harmincas évektől Herend újra régi fényével ragyogott a nemzetközi kiállításokon.
A második világháború pusztítása elkerülte a gyárat, amely így csak néhány hónapig volt zárva. A véletlennek köszönhető, hogy az ötvenes években a művészeti vonalat erősítették a gyárban (Rákosi Mátyás felesége porcelánművész volt, aki kedvelte a távol-keleti hatásokat az antik porcelánokon).
A 20. század második felében a herendi márka újabb földrészeken hódított: Ausztrália, Bahama-szigetek, Szovjetunió felé irányuló exporttal. Az 1993-ban privatizált Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. 75 százaléka a helyi MRP szervezet, a dolgozók és a nyugdíjasok tulajdonában van, a fennmaradó 25 százalék pedig az államé.
További magyar márkák története itt
