Tetszett a cikk?

A Fidesz információi szerint a szocialisták titokban kampányújságot készíttetnek az erdélyi Székelyudvarhelyen, amelyben "nem" szavazatra buzdítanak a december 5-i, kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazáson.

Ezt Szijjártó Péter fideszes képviselő mondta szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján. Közölte: ez éppen olyan, mintha az amerikaiak Japánban, japán emberekkel készíttették volna el a hirosimai atombombát.



Szijjártó szerint a magyarországi terjesztésre szánt kampányújságot azért Erdélyben készíttetik, mert ott olcsóbb. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc ebben a kérdésben is tipikus üzletemberként viselkedik.



Hangsúlyozta, hogy a kampányújságban a szocialisták ismételten riogatnak: tömeges áttelepüléssel, gazdasági következményekkel. A képviselő feltette a kérdést, hogy ha a kormányfő így viselkedik a határon túli magyarokkal, vajon mit várhatnak a magyarországi lakosok Gyurcsány Ferenctől a következő időszakban. (MTI)
Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba