szerző:
hvg.hu

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

1. helyezett: Iraki óriáspókok

Az internet térhódításával a világ egyre több népe, régiója, lakosa kapcsolódik be a városi legendák keringetésébe, amelyek így globális legendákká növik ki magukat. A digitális manipulálási lehetőségekkel ma már jóval hitelesebbé tehető egy történet; minden legenda megjeleníthető mozgókép-, kép- vagy hangalakban is. E folyamattal ellentétes irányban hat az, hogy az emberek egy része már felvértezte magát a manipulált valósággal szemben, hiszékenységük csökkent, gyanakvásuk nőtt – ennek köszönhetően idővel már a valóságot is csak egy kézlegyintéssel intézik el.

Sok mindent választhattunk volna internetes átverésekkel foglalkozó listánk élére, 2004 gazdag volt az ilyenekben. Az aranyérmet mégis ki kellett osztani, ezért mi ezt egy olyan történetnek adjuk, amely az eddigi átverések közül a legjobban illusztrálja a fent leírt folyamatokat.

Úgy gondoltuk: ez az iraki emberhúsevő pók legendája.

A képen látható pókfajta, a Camel Spider csak éjszaka jön elő, vagy ha árnyékot talál. Tizenhat km/órás sebességgel képes mozogni, és 1 métert tud ugrani. Ha megharap, Novocaint injekcióz beléd, amitől  azonnal elzsibbadsz. Alvás közben észre sem veszed, ha megharap. Reggel azonban, amikor felébredsz, látod, hogy hiányzik egy darab a kezedből vagy a lábadból, mert egész éjjel rágcsálták! Ha összetalálkozol egy ilyennel, amelyik éppen az árnyékban van, de a nap nemsokára eléri, a legjobb, ha elfutsz. Ha ugyanis észrevesz, azonnal elkezd majd üldözni az árnyékod miatt, és egész idő alatt, amíg kerget, sikító hangot hallat. Ilyen pókokat naponta találnak az Irakban lévő katonák. Képzeld el, milyen lenne, ha felébrednél, és egy ilyet látnál a sátradban!

Ez a legenda minden tekintetben klasszikus városi legenda: félelmeinkre apellál (ki ne félne a pókoktól, főleg, ha még le is rágják a kezünket), valóságalapja növeli hitelességét (létezik Camel Spider nevű állat), a sztori képpel is alá van támasztva, s bár eredetileg az „amerikai félelempiacra” szánták, az internet segítségével az egész világot meghódította. E világkörüli út során a történet sokat torzult: lefordították, hozzáadtak, elvettek belőle – mindenesetre rengeteg variációja létezik.

A valóságban az angolul Camel Spider (tevepók) névre hallgató pókféle valóban létezik, főként a Közel-Kelet sivatagaiban honos, de megtalálható az Egyesült Államokban és Mexikóban is. Az amerikai közvélemény az első iraki háború során ismerte meg őket, az interneten keresztül terjesztett levelek azonban már akkor is tele voltak valótlan megállapításokkal.

A tevepók egyáltalán nem akkora, mint a kép sugallja. A fenti fotón két pók látható, ráadásul a kompozíció is megtévesztő. Ha a háttérben álló katona lábához viszonyítunk, valóban hatalmasnak tűnik az állat, de ha a jobb alsó sarokban lévő katona kabátujját nézzük, már egyáltalán nem.

A 16 km/órás sebesség nem túlzás (bár más változatokban 25 mérföldes, azaz 40 km/órás sebességet írnak), nem igaz viszont sem az 1 méter magasra ugrás, sem az, hogy ez a pókféle sikongatna. És ami a legfontosabb: a tevepók áldozatait nem érzéstelenítő segítségével cserkészi be, emberhúst nem eszik, legfeljebb más kisebb pókokat, gyíkokat vagy kisebb madarakat. Persze szeretni azért ezek ellenére sem kötelező őket.

hvg.hu Média

Az év internetes átverései - 5. helyezett: Repülő Trója ostrománál

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

hvg.hu Világ

Az év internetes átverései - 7. helyezett: Fradisták Irakban

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

hvg.hu Média

Az év internetes átverései - 6. helyezett: Számítógépek 2004-ben

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

hvg.hu Média

Az év internetes átverései - 9. helyezett: "Kovács munkásőr fotója"

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

hvg.hu Világ

Az év internetes átverései - 3. helyezett: Ultrakonzervatívok

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

hvg.hu Világ

Az év internetes átverései - 4. helyezett: Hamis képek a fogolykínzásról

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

hvg.hu Világ

Az év internetes átverései - 8. helyezett: Világháborús kivonulás

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

Újabb megkötéseket jelentett be Novák Katalin a fiatal házasok kölcsönéhez

Babos és Fucsovics is kúszik felfelé

Babos és Fucsovics is kúszik felfelé

Középiskolai felvételi: nem a teszt rossz, hanem az iskolarendszer

Megszólalt a világ legjobb Apple-elemzője, ilyenek lehetnek a 2019-es iPhone-ok

Az RTL Klub bemutatta, milyen az, ha valaki meg akarja érteni a magyar családokat

Génszerkesztéssel az anyaméhben gyógyítható lenne egy agyi rendellenesség