szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Váratlan sikert könyvelhetett el a Forma-1-es sportág vasárnap este; bár a Michelin gumiabroncsokat használó csapatok a versenyt bojkottálták, az induló hat versenyautó körözése így is több embert érdekelt az RTL Klubon, mint a konkurens kereskedelmi csatornán sugárzott Asterix és Obelix – A Kleopátra-küldetés című mozifilm. Az év 24. hetének az AGB Hungary által mért nézettségi adatait olvashatják.

Győzike
Meghatározó korszak zárult le elmúlt héten a magyar televíziózásban, utolsó epizódjához érkezett ugyanis az első roma származású főszereplővel készült reality, a Győzike című sorozat, s az elmúlt hónapokban már megszokott módon több mint kétmillió nézővel a hétfői nap, egyben az egész hét legnézettebb műsorszáma lett. (Gáspár Győzőt és családját természetesen a kereskedelmi szempontól fontosabbnak tartott 18-49 év közötti korosztályon belül is a legtöbben látták, 922 ezren.) Vele egyidőben a TV2-n egy filmvígjáték, a Lucy a csajom ment, amit viszont a teljes lakosságon belül 908 ezren néztek csak. A köztelevízió mindeközben a Hogy volt?...Hogy volt!!! című kabaréval indult, s gyűjtött be 720 ezer nézőt. Az RTL-es A rettegés fokával egyidőben leadott Szulák Andrea-showt a meghívott Osvárt Andrea és Torgyán József ellenére is csaknem 350 ezerrel kevesebben látták, mint a konkurens csatorna bátorságot és gyomrot próbára tevő vetélkedőjét.

Kedden javíthatott a TV2, hiszen – bár a Barátok közt így is a legnézettebb keddi program lett – a Tiszta játszma című akciófilmet többen látták, mint az RTL-en futó X-aktákat. Az MTV legnézettebb programja az Önök kérték című kívánságműsor volt, 840 ezren látták, míg a hvg.hu munkatársainak szereplésével készített, részben a Golden Blog-díjról szóló Kultúrház este fél 11-től 242 ezer nézőt vonzott.

A hét közepén ismét felbukkant Columbo felügyelő, a nyomozást 1,4 millió ember követte végig a TV2-n, ami több, mint amennyi a részben azonos időben az RTL Klubon sugárzott Tökéletes katona című akciófilm közönsége volt, utóbbi azonban a 18-49-eseknél szerepelt jobban; 644 ezren nézték Columbo 633 ezer nézőjével szemben. A köztévé vezető műsora A tévé ügyvédje volt, Juszt Lászlóra 644 ezren voltak kíváncsiak.

Az Eperfesztivállal és az Estével remekelt a köztévé (Oldaltörés)

A Csaó, Darwin! csütörtökön nem szerepelt a programkínálatban, így Fábry Sándornak a TV2-s Háborgó mélységgel kellett megküzdenie, s felül is múlta az amerikai katasztrófafilmet: előbbit 1,6 millióan, utóbbit 928 ezren látták. Korábban a TV2 a Bagi-Nacsa parodistapáros korábbi adásaiból szemezgetett, ezt a programot 849 ezren látták. A pénteki meglepetést az MTV hozta, az Eperfesztiválról készített összefoglalót 1,12 millió néző látta, többen tehát, mint a TV2-n vetített Ami sok az sokk című vígjátékot (752 ezer néző), bár kevesebben, mint az RTL Klub Dzsentlemanus című Eddie Murphy-mozit. A köztelevízió éjszaka is sikert könyvelhetett el, az Este - bizonyára a lottónyereményről szóló tudósításnak köszönhetően is - majdnem nyolcszázezer nézőtt szegezett a képernyőkhöz.

A szombat legnézettebb műsora az RTL Klubon sugárzott Édes hatos című vígjáték volt (1,4 millió néző), a TV2 ugyanekkor a Bölcsek kövérét adta, ami kis híján egymillió nézőt hozott. Az MTV-nek az újabb óriás lottónyeremény hozott 963 ezer nézőt, igaz, csupán tíz percre. A vasárnapi érdekességet a cikkünk elején említett botrány szolgáltatta: bár összesen féltucat autó indult el Indianapolisban a Forma-1-es futamon, körözésüket mégis 1,57 millióan figyelték, a másfajta szórakozást nyújtó Asterix-mozit viszont 1,35 millióan látták a TV2-n. Az este héttől leadott Napló azonban megverte az RTL-en vetített Medicoptert. Előbbit 1,25 millióan, utóbbit 1,21 millióan látták.
 
Az év 24. hetében a csatornák egy-egy műsorpercére eső átlagos nézettséget vizsgálva kiderül, hogy az RTL Klub a legnépszerűbb a teljes lakosság és a 18-49 éves felnőttek körében is (az emberek 29,7 illetve 31,8 százaléka választja, szemben a TV2 24,8; 26,7 százalékával, az M1 13,4; 8,4 százalékával és a Viasat3 3,8; 4,8 százalékával). A kizárólag főműsoridős nézettséget vizsgálva az RTL Klub szintén mindkét korcsoportban vezető: a teljes lakosság 35,3 százaléka, a 18-49-esek 38,6 százaléka választja esténként a csatornát, míg a TV2-t 25,6; 28 százalékuk, az M1-et 14,4; 7,6 százalékuk, a Viasat3-at pedig 3,3; 4,4 százalékuk. 

hvg.hu Média

A franciák is, Mirigyék is kiütötték a fociválogatottat

Sikeresen taktikázott múlt héten a TV2, az általában vasárnaponként sugárzott Irigy Hónaljmirigy-showt ugyanis szerda este vetették be az RTL Klub meccsközvetítése ellen. A szórakoztató műsor meg is verte a franciáktól kikapó magyar futballválogatott mérkőzésének közvetítését. Az év 22. hetének nézettségi adatait olvashatják.

hvg.hu Média

Megasztárok nélkül kihalt a szombat

Jelentősen megcsappant az elmúlt hét szombatján a kereskedelmi televíziók nézettsége, ezen a napon ugyanis egyetlen műsor produkált egymillió feletti össznézőszámot. Összeállításunkban az AGB Hungary által az év 20. hetében mért nézettségi adatokat olvashatják.

Média

A fiatal nők a Kossuth helyett a Danubiust hallgatják

A Szonda Ipsos és a GfK Hungária áprilisi rádióhallgatottsági adatai szerint állandósulni látszik a 15 év feletti rádióhallgatók száma (kb. 7,5 millió fő), valamint a kereskedelmi és a közszolgálati adók közönségaránya is, amely 3:1 a kereskedelmi oldal javára.

MTI/hvg.hu Gazdaság

A Megasztárok sokat hoztak a TV2 konyhájára

A magyar TV2-csoport amerikai számviteli szabályok szerint készített, nem auditált, nettó árbevétele 4,96 milliárd forint volt az első negyedévben, ami az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedés - közölte a társaság.

hvg.hu Média

Bukásnak néz ki Lagzi Lajcsi új műsora

Kevesen tudnak róla, de Galambos Lajos néhány hónapja péntekenként új showműsorral szórakoztatja a közönséget. A TV2 egykori húzóneve, a köztévén a Szuperbulival ugyancsak népszerű Lagzi Lajcsi péntek esti dáridózása eddig normális bukásnak tűnik. Az AGB Hungary által az év 21. hetében mért nézettségi adatokat olvashatják.

hvg.hu Média

A diplomásokat érdekelte leginkább Gyurcsány

Az RTL Klub megbízásából telefonos közvélemény-kutatást végzett múlt hét szerdán este közvetített „Szóváltás a Miniszterelnökkel” című műsor nézői körében a TÁRKI. A kutatás célja a műsor fogadtatásának feltérképezése volt. Íme a kutatás főbb eredményei.

Média

Megcsappant a tévénézők száma

Százezrekkel apad a tévénézők száma a nyár beköszöntével az országos televíziós csatornáknál. A jó idő és szabadtéri programok még a masszív közönség jelentős részét is képesek elvonni a képernyők elől. A saját gyártású költséges műsorok nagy része szünetel.

MTI/hvg.hu Média

Talmácsi is belefér az MTV új műsorstruktúrájába

Sikeresnek nevezte a közszolgálati televízió nyári műsorstruktúráját az MTV műsorokért felelős alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A köztévé a BBC-től vásárolt dokumentumsorozattal indít ősszel, előtte pedig elkezdi közvetíteni Talmácsi Gábor motorosfutamait.

MTI Kult

A Nagy Könyv: megvan a tizenkét kedvenc

Lezárult A nagy könyv olvasásnépszerűsítő játék második fordulója. A Magyar Televízió szombat esti élő műsorában ismertették a top 12-es listát, a magyar olvasók tizenkét legkedvesebb könyvét.

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát