szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sikeresnek nevezte a közszolgálati televízió nyári műsorstruktúráját az MTV műsorokért felelős alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A köztévé a BBC-től vásárolt dokumentumsorozattal indít ősszel, előtte pedig elkezdi közvetíteni Talmácsi Gábor motorosfutamait.

"Tök jól sikerült", elkezdték a gyerekek újra nézni a televíziót - összegezte a Magyar Televízió június 6-án kezdődött nyári műsorstruktúrájának eddigi tapasztalatait Simon András kedd délutáni sajtótájékoztatóján. Az alelnök hangsúlyozta, hogy - korábbi hiányosságukat kiküszöbölve - úgy tudtak nyitni a fiatalok felé, hogy közben nem veszítettek el más nézőrétegeket, ebben pedig a kereskedelmi televíziók - kevesebb saját produkciót felvonultató - nyári műsorrendje is segítségükre van.

A vezető közszolgálati médium bizonyította, hogy "időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztat"- fogalmazott az önértékelés. 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy A nagy könyv olvasásnépszerűsítő játék nyomán az iskolások és fiatalok körében megnőtt a könyvek iránti érdeklődés. A március 1-jén kezdődött, nyáron is folytatódó műsorsorozatban keddig 1376 ajánlót és programot sugároztak. A tévé adatai szerint a 15 év feletti lakosság közel 90 százalékát sikerült megszólítani, 7,3 millió néző kapcsolódott be legalább egy percre valamelyik műsorba.

A sportműsorok terén a legfontosabbként emelték ki, hogy az MTV közvetíteni fogja a MOTOGP 125 köbcentiméteres mezőnyében induló Talmácsi Gábor futamait. (Mint ismeretes, a magyar motorversenyző jelenleg harmadik helyen áll kategóriájában.) Nagyobb nézettséget vár a köztévé attól, hogy élőben közvetítik a montreali úszó és vízilabda világbajnokságot júliusban, továbbá a helsinki atlétikai világbajnokságot augusztusban. 

Ősztől hétköznap délutánonként közszolgálati talkshow jelentkezik, szombatonként újra képernyőre kerül a Delta ismeretterjesztő műsor. A helyükön maradó hétköznap esti műsorok - köztük a Híradó, Az este, hétfőnként a Kékfény, keddenként az Önök kérték, illetve az Életképek - mellett 21 és 22 óra között helyet kap egy világpolitikai történéseket bemutató dokumentumfilmsáv. A BBC-től - az alelnök szerint jelentős kedvezménnyel - vásárolt Dokuzónát félórás beszélgetés követi szakértőkkel.

A köztévé nemrég egy 93 filmből, illetve sorozatból álló csomagot vásárolt, közülük 30 igényes, minőségi filmnek a köztévés vetítés lesz a magyarországi ősbemutatója - mondta Simon András. Az MTV ezen felül két tévéjáték finanszírozásába is beszállt: Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig, s Örkény István A szibériai nyuszt című műveit filmesítik meg.

Az MTV vezetése ősszel növelni kívánja a művelődés arányát a teljes műsoridő 15 százalékára. A filmekkel együtt a szórakoztatás 35 százalékot tesz majd ki, nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a magyar színészek megjelenítésére. A tájékoztató műsorokat a teljes adásidő 38 százalékában fogják sugározni.

Az MTV a korábban elkezdett tematikus heteket sem hanyagolja el - hangzott el a sajtótájékoztatón. A kábítószer-ellenes hét alkalmából a televízió ezen a héten a szokásosnál is gyakrabban foglalkozik majd drogfogyasztás-ellenes témákkal - mondta Simon András.

Kósa-Somogyi György, az m2 csatorna igazgatója beszámolt: rövidesen kiderül, indul vagy nem az m3-as közéleti csatorna, a közelmúltban beadták ez irányú kérelmüket az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT). Simon András az MTI-nek elmondta, ha az ORTT elfogadja az ütemtervet, akkor már csak a tulajdonoson, az Országgyűlésen múlik, biztosít-e forrásokat a terv szerint szeptemberben induló csatornához.

MTI Gazdaság

Növekvő reklámbevétel az MTV-nél

Januárban 52, februárban 60, márciusban 14 százalékkal volt magasabb a Magyar Televízió (MTV) nettó reklámbevétele, mint egy évvel korábban - közölte a társaság.

MTI Média

Új fociműsort indít "Korner" címmel az MTV

Korner - Első a foci címmel hetente jelentkező labdarúgó-magazint indít a Magyar Televízió, a műsor elsődleges célja az utánpótlás-nevelés rendszeres bemutatása - jelentette be Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője a budapesti Podmaniczky palotában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

hvg.hu Média

Mobilon is nézhető az MTV

A Magyar Televízió júniustól a 3. generációs mobiltelefonokra is eljuttatja ezentúl az általa sugárzott műsort - áll a köztévé közleményében.

MTI Gazdaság

ÁPV Rt.: még nincs meg az MTV-székház új tulajdonosa

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. még nem zárta le a Magyar Televízió Rt. (MTV) székházának eladásáról folyó tárgyalásokat. Az értékesítés feltétele, hogy az MTV bérelhesse a budapesti, Szabadság téri épületet.

Tóth Gabi: „Bennem keresitek a hibákat és nem foglalkoztok a valódi bűnösökkel”

Tóth Gabi: „Bennem keresitek a hibákat és nem foglalkoztok a valódi bűnösökkel”

Megszólalt a túlsúlyos betegekre vonatkozó protokollt kidolgozó orvos, aki a saját magánrendelését ajánlotta a protézisműtétekből kizárt pácienseknek

Megszólalt a túlsúlyos betegekre vonatkozó protokollt kidolgozó orvos, aki a saját magánrendelését ajánlotta a protézisműtétekből kizárt pácienseknek

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Egy román nő azt állítja, ügyvéd nélkül nem segítettek neki a magyar hatóságok az eltűnt testvére keresésében

Egy román nő azt állítja, ügyvéd nélkül nem segítettek neki a magyar hatóságok az eltűnt testvére keresésében