szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az IKO New Media Kft. szerint a most 50-100 millió forintos mobil marketing piac nagy fejlődés előtt áll, hiszen két év múlva már bizonyosan meghaladja az 500 millió forintot - mondta Malcsiner Péter ügyvezető igazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ügyvezető elmondta: a reklám- és marketing piac világszerte nagy változások előtt áll a mobiltelefonok elterjedése miatt, s a folyamatot a harmadik generációs (3G-UMTS) hálózatok kiépülése tovább gyorsítja.  Malcsiner Péter úgy vélte, a változások révén a mobiltelefon egyre inkább előtérbe kerül, s egyre nagyobb szerephez jut a piacon. Részben azért is, mert a cégek számára egyre fontosabbá válik a fogyasztók közvetlen és olcsóbb elérése. Az úgynevezett IWR-alapú megoldás ráadásul pontos képet ad a megrendelő cégeknek a felhasználókról, s lehetővé teszi egy adatbázis a kialakítását is.

Az ügyvezető ezzel kapcsolatban elmondta: az IKO New Média által megkérdezettek mintegy 40 százaléka belegyezik abba, hogy szerepeljen valamilyen adatbázisban. Az üzleti lehetőségekkel összefüggésben elhangzott: az európai televíziókban sugárzott reklámok az elmúlt időszakban 30-40 százalékkal csökkentek, s a kieső bevételt a cégek alapvetően a mobiltelefonon lebonyolított interaktív megoldásokkal, például játékokkal és szavazásokkal pótolják.

Javítja a reklám- és marketing piacon a mobil pozícióját az is, hogy a felmérések szerint a nézők 100 tv-reklámból csak kilencet figyelnek meg, míg a többinek gyakorlatilag nincs hatása. A társaság tavaly 2,4 milliárd forint bevételt ért el, ami az idén a tervek szerint 3 milliárd forintra emelkedik. Az IKO tavalyi bevételének fele az RTL Klubnak nyújtott szolgáltatásokból származott.

A cég nettó profitja tavaly 440 millió forint volt, az idén várhatóan 600 millió forintra nő. Malcsiner Péter ezzel összefüggésben elmondta: az általuk nyújtott szolgáltatások, például szavazás megszervezése, az RTL Klub profitjának mintegy 20-25 százalékát generálták, ami összegszerűen mintegy 800 millió forint.

Az IKO New Média vezette telefonos interaktív piacon 5-7 szereplő versenyez egymással, de ebből csak 3 vállalkozás nevezhető komolynak az ügyvezető szerint. Az ügyvezető az interaktív piaci megjelenéssel összefüggésben elmondta: ahhoz, hogy egy cég a mobil marketing piacon megfelelő szolgáltatásokat tudjon nyújtani, mintegy 100 millió forintos beruházás szükséges.

hvg.hu Média

Megalakult az IKO-Matáv Média Holding

A média és a távközlés konvergenciájának elősegítését célként kitűző, 3,2 millárd forintos tőkével bejegyzett holding tulajonosa a Matáv Rt. és az IKO Productions Kft. 50-50%-ban - áll a megalakulás kapcsán kiadott sajtóközleményben. A Matáv kétszámjegyű növekedést remél az emeltdíjas tartalomszolgáltatási piacon.

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

EUobserver: Ausztriában a politikai közép pártjai kikövezték az utat a szélsőjobb hatalomátvételéhez

EUobserver: Ausztriában a politikai közép pártjai kikövezték az utat a szélsőjobb hatalomátvételéhez

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány