szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Elemző (The Analyst) címmel politikai és gazdasági folyóiratot indított a Globális Tudás Alapítvány; a negyedévente megjelenő lap első számát pénteken mutatták be Budapesten.

Az angolul és magyarul megjelenő folyóiratban Közép-Kelet-Európa politikai és gazdasági folyamataira koncentráló tanulmányok olvashatók - mondta Lipovecz Iván, az alapítvány létrehozója, a HVG volt főszerkesztője, aki úgy fogalmazott: a lap megjelenése egy "32 éves álom eredménye".

A folyóiratot a régió országain kívül is terjeszteni szeretnék, elsősorban nyugat-európai kutatóintézeteknek, Magyarországon pedig a célközönség a pártok, a civil szervezetek, az állami intézmények, az egyetemek, a könyvtárak, valamint a külföldi tulajdonú vállalatok - közölte Lipovecz Iván, aki egyben a lap szerkesztőbizottságának tagja is. Hozzátette: az orgánum először ötszáz magyar és nyolcszáz angol példányban jelenik meg.

Zalai István, Az Elemző szerkesztője kiemelte, a hazai piacon nincs a régióval ilyen szempontok szerint foglalkozó folyóirat. Az első, 160 oldalas kiadványban megjelentetett cikkek egyebek mellett a régió hadereinek átalakításával, a magyar agrárjövővel és a régió romapolitikájával foglalkoznak. Somogyi Ferenc külügyminiszter "Új kihívások és válaszok a magyar külpolitikában" címmel írt tanulmányt - mondta a szerkesztő, megemlítve, hogy terveik szerint a következő számban amerikai, észt és orosz szerzők írásai is olvashatók lesznek.

hvg.hu Média

Új főszerkesztő a HVG élén

Új főszerkesztője lesz július 1-jétől az ország legnagyobb példányszámú, független gazdasági-politikai hetilapjának, a HVG-nek.

Annie Jacobsen: Nem számít, hogy kezdődik az atomháború, megsemmisüléssel végződik

Annie Jacobsen: Nem számít, hogy kezdődik az atomháború, megsemmisüléssel végződik

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői