szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Új főszerkesztője lesz július 1-jétől az ország legnagyobb példányszámú, független gazdasági-politikai hetilapjának, a HVG-nek.

Réti Pál
© Túry Gergely
A magazin szerkesztői Réti Pált (55), a HVG jelenlegi washingtoni tudósítóját választották meg a HVG élére, amelynek 25 éves történetében másodszor lesz váltás. Az alapító Vince Mátyás 1988-ig irányította a szerkesztőséget, azóta pedig Lipovecz Iván a főszerkesztő, aki most visszavonul.

A HVG – amely 75 százalékban a WAZ német kiadóvállalat, 25 százalékban a szerkesztők, munkatársak tulajdonában van – belső szabályai szerint a munkatársak 3 évenként választják meg a lap vezetését, amely a főszerkesztőből és egy 4 tagú grémiumból áll.

Az új főszerkesztő 16 éve dolgozik különféle pozíciókban a HVG-nél. Ezt megelőzően szerkesztőként tevékenykedett a Világgazdaságnál és kutatóként az Ipargazdasági Kutatóintézetben. Közgazdaságtudományokból doktorált, három nyelven beszél és évekig tanított újságírást is.

A HVG hetente közel 100 ezer példányban fogy, előfizetőinek száma 60 ezer. A több mint 400 ezer HVG-olvasó a tradicionális HVG-s értékek megőrzése mellett számos friss ötletre, újításra is számíthat – nyilatkozta megválasztását követően Réti.

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Nem fogadták el Bige Lászlóék ajánlatát a Nitrogénművek kötvényesei

Nem fogadták el Bige Lászlóék ajánlatát a Nitrogénművek kötvényesei

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt