szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Adrenalin blog úgy véli egyre nyerőbb egy nagy cégnek társadalmi célú ügyek mellé állni.

Míg a Coca-Cola boldogságot nyújt a fogyasztóknak, addig a Pepsi lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy ne csak ölbe tett kézzel üljenek, hanem tegyenek is valamit a szebb jövőért. Hiszen a Pepsit szürcsölő emberek törődnek egymással és a Föld sorsával, így egy emberként állnak a jó ügy oldalára – és nem feltétlenül úgy, hogy a szelektíven gyűjtik az üres dobozokat - írja a blogger. Ez a fő mondanivalója a nemrég indult Pepsi kampánynak, melyben a hangsúly az előrelátó és tenni akaró embereken van. A kampány 60 másodperces spotjában is csomó ilyen embert látunk, akik egy egészként sugallják a reklám üzenetét: tenni kell azért, ami fontos számunkra. De nem is a film a lényeges ebben a kampányban, hanem a hozzá tartozó honlap, amely üres fecsegés helyett tenni is tud majd valamit a jobb jövőért - olvasható az Adrenalin blogn. A Pepsi Refresh Project egy több millió dolláros beruházás, amely arra lett kitalálva, hogy az emberek élhetőbbé tegyék ötleteikkel a világot. A pályázók beküldhetik javaslataikat, melyekre a többiek szavazhatnak. A legtöbb szavazatot begyűjtő pályázatok megvalósításához pedig pénzbeli támogatást ad majd a Pepsi – akár 250 ezer dollárt is.

Ha kíváncsi a Pepsi új kampányára, kattintson!
Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában