szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagy emberek és sofőrjeik - szerepcserés anekdoták, viccek az Urban Legends oldal friss bejegyzésében.

"Annak idején Einstein turnézott, vagyis előadókörutat tett Észak-Amerikában. Estéről estére ugyanazokat mondta el mindig. Volt neki egy sofőrje, akivel jó barátságba került. A sofőr minden előadáson jelen volt, és kívülről fújta az egészet. Egy nap megjegyezte, hogy akár ő is meg tudná tartani az előadást, hiszen már annyiszor hallotta. Einstein - akinek közismerten remek humora volt - belement a cserébe. A sofőr a legnagyobb természetességgel mondta el Einstein mondókáját. Amikor azonban az egyik hallgató kérdést intézett a 'professzorhoz', méghozzá igen bonyolultat, a sofőr nem tudott válaszolni. Néhány percig zavarodottan állt, majd így szólt: 'Kérem, uram, ez a kérdés annyira bagatell, hogy még a sofőröm is tudja rá a választ'..." - szól a történet. Ha kíváncsi az eredetére, valamint más, hasonló anekdotákra, kattintson a legendavadász oldalra!

hvg.hu Napi merítés

Szibériai tudósok lefúrtak a pokolba?

Egy interneten terjedő körlevél azt állítja, Szibériában tudósok több ezer méter mélyre lefúrtak, és valami olyan szörnyű dolgot találtak, hogy a hadseregnek le kellett zárnia a területet, és azóta sem engednek oda senkit. Az Urbanlegends.hu blog e történet nyomába szegődik.

Amíg Matolcsyék aranyat vesznek, a cseh jegybank ezer milliárdokat tesz át bitcoinba

Amíg Matolcsyék aranyat vesznek, a cseh jegybank ezer milliárdokat tesz át bitcoinba

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka