szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Magyarország újabb leminősítése miatt a parlament költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezte Varga Mihály, a testület fideszes elnöke. A politikus szerint a Standard & Poor's, majd a Moody's adósminősítésével a kormány feltette a koronát eddigi válságkezelési kudarcára - olvasható Török Gábor blogján.

Az idézet azonban 2009-ből való. A politika nem az „igazság megtalálásának színhelye”, sőt, még azzal is egyetértek, hogy ezek az intézetek nem megkérdőjelezhetetlen ítéletalkotók, nekik is vannak a saját érdekeik és lehetnek szakmai hibáik. Továbbá az is világos, hogy fél év után nem tehető minden gazdasági problémáért felelőssé az új kormány, hiszen a bizalom és a bizalmatlanság megteremtése is hosszú folyamat eredménye - írja Török Gábor. Ha valaki nem hisz ezekben az intézetekben, ha kizárólag bizonyos üzleti körök sajátos helyzetét látja bennük - ahogy erről éppen most beszél, igaz, alaposan becsomagolva, az ÁSZ volt elnöke a rádióban -, mondja ezt; most és máskor is. A politika és a politikus hitelessége azonban erősen sérül, ha – az egyébként érthető elfogultságai ellenére - szinte kizárólag pozíciója, kormányzati vagy ellenzéki státusza határozza meg álláspontját - áll a politológus bejegyzésében. A teljes bejegyzést elolvashatja Török Gábor blogján.
hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: mégsem lesz radikálisan új az alkotmányunk?

A tervezet több újdonságot is tartalmaz, ha valóban ennek szellemében készül el az új alaptörvény, akkor két jövendölést biztosan nem teljesít majd be. Egyrészt azokét, akik szerint az Orbán Viktorra szabott félelnöki rendszer véget vet a magyar parlamentarizmusnak, másrészt pedig azokét, akik radikálisan új alkotmányt kívántak, olyat, amelyben a mostaniból szinte semmi sem marad.

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?