szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hazai közigazgatási rendszer átalakítása, reformja a rendszerváltás óta változó intenzitással, de állandóan napirenden van, ám egy jól működő rendszer még nem jött létre. A Tiszta Beszéd blog szerzője a továbblépés lehetőségeiről értekezik.

A probléma nem a közigazgatási terület nagyságából, hanem a határok hosszú időre rögzült merevségéből adódik. Akkor is ragaszkodunk a megszokott modellhez, ha egy térség kapcsolatrendszere alapvetően megváltozik, pedig talán célszerű lenne új határok közé vonni. Szent István eszméje is ezt követelné meg: a kihívásokra korszerű választ kell adni! Ugyanakkor Magyarország tévúton jár akkor, amikor uniós kötelezettségének eleget téve megyéket összevonva alakít ki régiókat. A funkcionális alapról felfelé építkező régiók struktúrája ugyanis évezredes fejlődés eredménye. Az egy régióban élőket egyebek mellett a tartós együttlét, a hagyományok, a közös értékrend tartják össze. Az ország határai viszonylag állandóak, ám a régiók határai rugalmasak, a különböző korok igényeinek megfelelően időről időre módosulhatnak. Ezzel szemben és mellett az állam a jogrend, az igazgatás működtetésére több szintű rendszer hoz létre. Magyarországon az állam a jogköreit a megyéken keresztül gyakorolja. Így napjainkban a megye és a régió érdekek ütközésének színtere - olvasható a blogon.

A blogger teljes véleményét elolvashatja a Tiszta Beszéd blogon.

hvg.hu Napi merítés

Itthon is felnőtt az első olyan nemzedék, amely nem képes önállóan a saját lábára állni

Magyarországon is megjelent a Latin-Amerikában, illetve Nyugat-Európában már ismert társadalmi jelenség: nálunk is felnőtt az első olyan generáció, amelyik nem képes önállóan a saját lábára állni, egyetemre járnak, nem dolgoznak, mivel nem kapnak a végzettségüknek megfelelő vagy semmilyen munkát - olvasható a Tiszta Beszéd blogon.

hvg.hu Napi merítés

Újra életre kelt az Országmárka Tanács

A kormány újra életre hívta a Gyurcsány Ferenc által alapított Országmárka Tanácsot. A testület feladata, hogy kitalálja, mivel lehet népszerűvé, ismertté és azonosíthatóvá tenni Magyarországot.

hvg.hu Napi merítés

Mi lesz a nyugdíj jövője?

Az állami nyugdíjrendszerben is vannak kockázatok és tisztán látszik, hogy a napjaink demográfiai folyamatai mellett nem tartható tovább az a tévképzet, hogy az állam majd jólétet biztosít nekünk öregkorunkra.

hvg.hu Napi merítés

Valóban szabad lesz a vasárnap?

Az országgyűlés előtt jelenleg két olyan módosító javaslat is van, amely a vasárnapi napot tenné szabaddá a munkavállalók számára. Az egyik javaslatot a Jobbik, a másikat a KDNP jegyzi. Ha Fidesz kedvezőtlenül dönt az ügyben, szinte biztosan nem lehet keresztülvinni a törvényhozáson - írja a Tiszta Beszéd blog szerzője.

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont