szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Méltányosság blog legfrissebb bejegyzésének szerzője szerint ami most van kialakulóban a médiatörvénnyel kapcsolatosan, az egy újfajta médiaháború kezdete.

Találhatunk Európában olyan szabályozást, ahol a kereskedelmi szférát és a közszolgálatit más felügyeli, és olyat is, amit ugyanaz. Nálunk ugyanaz. Találhatunk olyat, ahol elválasztják a közszolgálati rádió kuratóriumát (kvázi tulajdonosi szervét) a közszolgálati televíziótól, és olyat is, ahol ezt összevonják. Nálunk összevonják. A 96-os médiatörvény szintén egy válogatás volt, ott mindebből igyekeztünk átvenni a legjobbat (kuratórium tagság, sorsolási technika – USA; hogy ne csak politikus legyen a rendszerben – németek; a politikai kiegyensúlyozás – franciák; műsorkiegyensúlyozási elvárások a Monitoring csoport jelentései alapján – szintén francia hatás, stb. stb.).

A 96-os médiatörvénynek volt egy filozófiája, mely szerint a média felügyeletét egyetlen politikai oldal se birtokolhassa, még a kormány oldalt is sakkba tudja tartani a többi párt. Az ezt követő médiatörvény-alkotási kísérletek egyre inkább arról szóltak, miképp tehetné be a politika a lábát oda, ahová a 96-os törvény filozófiája ellenére is betették - írja az elemző. A teljes bejegyzést elolvashatja a blogon.

hvg.hu Itthon

LMP: tüntetések sorozatára kell számítani

Az LMP az Országgyűlés január 17-i összehívásán dolgozik – derült ki Karácsony Gergelynek, az ökopárt frakcióvezető-helyettesének csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az LMP a médiatörvény legelfogadhatatlanabb vadhajtásait szeretné visszavonatni a január 17-i ülésnapon.

MTI Itthon

Médiatörvény: nem valószínű, hogy lesz rendkívüli ülésnap

Nem valószínű, hogy lesz rendkívüli parlamenti ülésnap január 17-én a médiatörvény ügyében, mivel az ellenzéki pártok közül csak az 58 fős MSZP-frakció támogatja a 15 frakciótagot számláló LMP ebbéli kezdeményezését, a házszabály pedig a képviselők egyötödének támogatásához köti az ülés összehívását. A Jobbik közölte: nem támogatják a rendkívüli ülést.

MTI Itthon

Új médiatörvényt akar az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy a parlament rendkívüli ülésszakon döntsön a médiatörvény visszavonásáról. Mesterházy Attila csütörtökön azt is elmondta: a szocialisták azt szeretnék, hogy június végén többpárti egyetértéssel új médiatörvény kerüljön az Országgyűlés elé.

MTI Itthon

MÚOSZ: elkerülhetetlen a médiatörvény felfüggesztése

Elkerülhetetlennek tartja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), hogy az Európai Unió vizsgálatának lezárultáig függesszék fel a médiatörvényeket - írják a szervezet elnökségének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Gisèle Pelicot beperel egy francia magazint, amiért lesifotókat készítettek róla az utcán

Gisèle Pelicot beperel egy francia magazint, amiért lesifotókat készítettek róla az utcán

2031 lóerő, villany nélkül – itt a világ legerősebb belső égésű motoros autója

2031 lóerő, villany nélkül – itt a világ legerősebb belső égésű motoros autója

Könyvkiadót indított az egyik legismertebb magyar haditudósító

Könyvkiadót indított az egyik legismertebb magyar haditudósító

Tévedésből deportálta a Trump-kormány, most egy demokrata szenátor próbálta hazavinni a börtönből

Tévedésből deportálta a Trump-kormány, most egy demokrata szenátor próbálta hazavinni a börtönből