szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Microsoft Windows 8-át Steve Ballmer nemrég jelentette be, aztán kiderült, hogy csak 2013-ban jelenik meg, de a felhasználói felületbe bepillantást lehet nyerni.

A Windows 8 operációs rendszer már a táblagépeket is támogatja, sőt, a bemutatót elnézve főleg ezekre hegyezték ki. Ami első látásra is feltűnik, az a valódi érintőképernyős felület, ami, úgy tűnik, végre működik, hiszen a Microsoft már az XP óta próbálkozott vele kisebb-nagyobb sikerrel. Persze a bemutatón még nem volt olyan gép, amin ezt "élesben" is ki lehetett volna próbálni - írja a Ponte blog szerkesztője. A Windows 8 rendszert bemutató videót megtekintheti a Ponte blogon.
Microsoft
Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Valószínűleg ön sem mossa elég gyakran a törölközőit

Valószínűleg ön sem mossa elég gyakran a törölközőit