szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány képtelen eldönteni, kiket akar nyertesként és kiket vesztesként kihozni. Így azonban a végén mindenki vesztesnek fogja érezni magát – olvasható a Véleményvezér blogon.

Egyre nehezebb eldönteni, hogy a kormány nem tudja, mit akar, vagy tudja, viszont fogalma sincsen, hogyan kellene azt megvalósítani. Annyi azonban bizonyos, hogy a gazdaságpolitikai tervezés mára teljesen kabarévá változott – vélekedik a Véleményvezér blog.

A kormányfő még 2010-ben világossá tette, hogy gazdaságpolitikájának egyik sarokpontja az egykulcsos adó, ami majd egy csapásra át fogja alakítani a honi adófizetési morált. Ráadásul valahogyan az egymillió új munkahely álmával is összekötötték ezt az elképzelést – de ez inkább valamiféle kommunikációs kötelék lehetett, hiszen mostanra talán már senki nem tudja felidézni, hogyan is kellett volna az egyiknek következnie a másikból. A 2012-es költségvetés alapelveinek bejelentésekor a miniszterelnök megint fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egykulcsos adórendszerből nem engednek. Ám ez még a múlt héten volt.

Keddre ugyanis kiderült, hogy a nemzetgazdasági minisztérium „átmeneti hozzájárulás” bevezetését tervezi mindazok számára, akik jól járnak az egykulcsos adóval – amiből aztán megsegítik azokat, akik rosszul – írja a Véleményvezér. A teljes bejegyzést elolvashatja a Véleményvezér blogon.

Túry Gergely
hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán Viktor hatalomféltés miatt durvul

A kormányfő folyamatos retorikai durvulása annak a jele, hogy hatalmát nem érzi biztonságban. Viszont háborúban a parancs nem megtagadható, a hadvezér nem kritizálható és nem is leváltható – olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán Viktor hatalmasat téved

A fejlődő országok gazdaságtörténetének visszatérő jelensége: időről időre eljön az a politikus, aki azt hiszi, jobban érti a világ nagy összefüggéseit, mint a lassú, elpuhult, dekadens fejlett világ - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Napi merítés

VV: teljesen eladósít a Fidesz?

A Fidesz úgy döntött a végtörlesztésről, hogy saját szakértői véleménye szerint sem lehet ezt jogszerűen megvalósítani, és így az államnak kell majd fizetnie: mi ez, ha nem az állam felelőtlen eladósítása? - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Napi merítés

VV: miért félnek Orbán Viktorék?

Egyszerűen félnek attól, hogy azok az emberek, akik nem értenek egyet a politikájukkal, valamilyen platformon egymásra találhatnak – olvasható a Véleményvezér blogon.

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből