szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A dolgok állása szerint ezentúl az oktatásért felelős miniszter fogja kinevezni az iskolaigazgatókat. De a kérdés korántsem pusztán szakmai vagy szakmapolitikai, hanem erőteljes politikai töltettel is bír - írja a Méltányosság-blog elemzője friss bejegyzésében.

A legfontosabb: eddig választották az iskolaigazgatókat, mostantól kinevezik. Ez nemcsak formális, szemléletbeli változás, amely betagozza az iskolaigazgatókat egy alá- és fölérendeltségen alapuló szervezeti rendszerbe.

A következő fontos változás, amelynek komoly politikai jelentősége lehet helyi szinten: főszabály szerint kikerül a képviselő-testületek hatásköréből az iskolaigazgatók megválasztása, és felkerül a miniszterhez. A helyi közéletben a helyi politikusok döntötték el, ki kerülhet az iskolaigazgatói posztra, nekik pedig választóik előtt kellett felelniük ezért a döntésért. A választók az elégedetlenségüket a következő önkormányzati választásokon verhették le a települési képviselőkön, most azonban ez a lehetőség megszűnik, a minisztert ugyanis nem a helyi választók választják, hanem a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A távolodás egyértelmű: míg eddig az iskolaigazgatók sorsáról a helyben élők választott képviselői döntöttek, ezentúl végső soron Budapesten, akár több száz kilométeres távolságban lévő kormánytag írja majd alá a kinevezést.

A patronázshatalom is fölülre tolódik: eddig az önkormányzati képviselő-testület tagjai, akár helyi alkuk eredményeként, maguk dönthettek arról, hogy esetleges kedveltjük, ismerősük kerüljön az iskolaigazgatói székbe. Most ettől ők elesnek, a tantestület, illetve az iskola dolgozói pedig várhatóan szintén háttérbe szorulnak - olvasható az elemzésben. A teljes bejegyzést elolvashatja a Méltányosság-blogon.

hvg.hu Napi merítés

Bizonyossá lett, amit mindenki tudott: az MSZP szakadni fog

Mára bizonyossággá érett az, amit korábban mindenki tudott: az MSZP szakadni fog. Az elmúlt hónapok, sőt, a választás óta eltelt mintegy másfél év minden MSZP körüli fejleménye tulajdonképpen ezt a szakadást volt hivatva előkészíteni, s ezt több szempont is megerősíteni látszik - olvasható a Méltányosság-blogon.

hvg.hu Napi merítés

Orbánék ígéretekkel árasztják el a magyar focit

Valóságos ígéretdömping hangzott el a minap Tusnádfürdőn Csányi Sándor MLSZ-elnök, OTP-vezér, Kubatov Gábor Fradi-elnök, Fidesz-pártigazgató, illetve Deutsch Tamás MTK-elnök, fideszes EP-képviselő részéről a magyar foci megújításával kapcsolatban: új pályákat, stadiont, világversenyeken részt vevő válogatottat ígértek néhány éven belül.

hvg.hu Napi merítés

Nem lesz hatékony a végtörlesztés?

Miért is volna hatékony egy olyan frankár-meghatározás, amely épp azoknak a sorsát nem oldja meg, akik bajban vannak? – teszi fel a kérdést a Méltányosság-blog.

Baranyi Krisztina szerint már nyáron új választások jöhetnek Budapesten

Baranyi Krisztina szerint már nyáron új választások jöhetnek Budapesten

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat