szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő földjén embertelen körülmények között dolgoztatják a közmunkásokat - állítják a helyiek. Simonka egy közleményt adott ki arról, hogy ez nem igaz.

A pusztaottlakai önkormányzat tegnap éles hangvételű közleményben utasította vissza, hogy a közmunka körülményei embertelenek lennének, azt azonban nem cáfolták, hogy Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és a település polgármestere a saját földjére vezényeltette volna a közmunkásokat, sőt maga a polgármester sem cáfolta, hogy az ő földjén dolgoznának a helyiek - írja a Kettős Mérce blog.

A helyiek elmondása szerint ugyanazok az emberek, akik korábban Simonka földjein dolgoztak, ma ugyanezeken a földeken dolgoznak, csak éppen közmunkásként, és mindössze a státuszuk változott csak.

A közmunkások elmondása szerint a téli hideg idején még a melegedőbe sem engedték be őket, ehelyett a jeges földet kapáltatták velük. Volt, aki munka közben sérült le, és bár ápolásra szorult volna, nem kapott segítséget, meg kellett várnia a buszban a munkaidő végét. Tiszta vizet nem kapnak, sem inni, sem kezet mosni nem tudnak. Emiatt volt olyan, aki az öntözőrendszerből ivott, ami viszont feltehetően szennyezett. A brigádvezetők a helyiek állítása szerint hajcsárként kezelik a közmunkásokat, akik táppénzt nem kapnak, az orvosok nem írják ki őket, a lábadozás idejét le kell dolgozniuk.

A pusztaottlakai önkormányzat többszöri kérésre sem adta ki az agrár Start-program pályázatát és szerződéseit Szél Bernadett LMP-s képviselőnek, aki a helyszínen folytatott tényfeltáró munkát. Mivel közérdekű adatokról van szó, feltehetőleg ezzel törvényt sértett az önkormányzat.

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik