szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A világbajnok brazil válogatott kapusa, Marcos nevetségesnek minősítette a FIFA döntését, amellyel kollégáját és döntőbeli ellenfelét, Oliver Kahn német kapuvédőt választották a foci-vb legjobbjának.

Kahn - annak ellenére, hogy nagyot hibázott a brazilok első góljánál - megdicsőült az elvesztett döntő után. Hazájában hősnek kijáró rajongással fogadták, a német sajtó, amely agresszivitásáért sokat kritizálta, most megbékélt vele, s neki tulajdonítja Németország sikerét, amellyel az ezüstéremig jutott, a FIFA aranylabdával jutalmazta világbajnokságon mutatott teljesítményét, sőt, a brazilok szövetségi kapitánya, Scolari a döntő után, amikor kezet fogott vele, azt mondta neki: "Akkor is te vagy a legjobb". Marcos azonban - úgy is mint világbajnok és úgy is mint szakmabeli -  kijelentette:  "Abszolút nevetséges. Semmi különöset nem produkált. Nem volt jobb, mint a többiek. Ha már mindenképpen egy kapusnak akarták adni az aranylabdát, Rüstü, a törökök kapusa sokkal inkább megérdemelte volna." Kahn 147 szavazattal, Ronaldót és a koreai Hong Myung Bót megelőzve lett a vb legjobbja.

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kerekesszékbe került David Hasselhoff

Kerekesszékbe került David Hasselhoff

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt