Gyenge karácsonyi szezon Amerikában, plázaláz itthon
Az előzetes felmérések szerint az utóbbi harminc év legkevésbé nyereséges karácsonyát tudhatják maguk mögött az amerikai boltok. A vásárlók az ünnepek közeledtével a tavalyi esztendőhöz képest 11 százalékkal kevesebb pénzt költöttek ajándékokra.
Az amerikai ShopperTrak cég felmérése szerint az amerikai vásárlók a hálaadástól szentestéig tartó karácsonyi vásárlási szezonban a tavalyihoz képest 11 százalékkal kevesebbet, mindössze 113 milliárd dollárt hagytak a boltokban. Az USA kereskedői az utóbbi évtizedek legrosszabb karácsonyi szezonjaként emlegetik az ideit, amikor a gyengélkedő gazdaság miatt az emberek jobban takarékoskodtak a pénzükkel, mint korábban. A 11 százalékos visszaesés még annak fényében is hatalmasnak tekinthető, hogy az idei bevásárlószezon 6 nappal rövidebb volt, mint 2001-ben. "A fogyasztók sokkal óvatosabbak, és inkább a nagy leértékelésekre koncentrálnak" - mondta Todd Slater elemző a CNN-nek.
A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Wal-Mart csütörtökön bejelentette, hogy a várt 3-5 százalékos növekedés helyett mindössze 2 százalékkal tudta növelni idei eladásait a karácsonyi szezonban. A Wal-Mart azonban még így is a sikeres cégekhez tartozik, ahogy az Amazon.com is, amely minden idők legforgalmasabb vásárlási időszakaként könyvelte el az utóbbi két hónapot, 56 millió eladott árucikkével.
A lanyha vásárlási kedv miatt a boltok a korábbinál jóval nagyobb figyelmet szentelnek az ünnepek utáni leárazásoknak: a karácsony utáni vásárlások értéke ugyanis közel 10 százalékát teszi ki a nagy ünnepi rohamnak. Idén sokan az ünnepek után intézik bevásárlásaikat, mivel így jelentős árengedményekkel jutnak hozzá az áhított termékekhez.
Az itthoni számítások szerint a magyar vásárlók 50 milliárd forintot költöttek el a karácsonyt megelőző hétvégén a boltokban. A Népszabadság összeállítása szerint az üzletekben rég nem látott tömeg volt az ünnepek előtt, ám a vásárlások nagy része a bevásárlóközpontokban és a szakáruházakban történt. Sok kisebb bolt panaszkodik az egyre jobban érezhető "plázauralom" miatt: a nagy bevásárlóközpontok kiszorítják a hagyományos kereskedéseket, így sok helyen már csak fele akkora volt idén a forgalom, mint 2001-ben - írja a lap.