szerző:
hvg.hu

Egy fényképész megsebesült, 35 embert pedig súlyos légúti panaszokkal kellett kórházba szállítani, amikor Venezuelában a rendőrség könnygázt vetett be és gumilövedékekkel lőtt vasárnap az elnök lemondását követelő tüntetőkre.

A védelmi minisztérium és a fővárosi helyőrség épületeit is magában foglaló Fort Tiuna felé vezető utakat szögesdróttal, katonai rendőrök sorfalával és páncélozott járművekkel zárták el a kormányerők. A sebesült fotóriporter és a könnygáztól fulladozó emberek elszállítása után a rendőrök és a tüntetők még jó ideig farkasszemet néztek egymással a Fort Tiuna közelében, de újabb összecsapásra nem került sor. A tüntetést az ellenzék a február másodikára meghirdetett, az elnök lemondatását célzó népszavazás támogatására rendezte. A felvonulók megemlékeztek egy korábbi, ugyancsak Hugo Chávez elnök elűzésére szervezett, sikertelen államcsínykísérlet halálos áldozatairól is.
Bár a februári rendkívüli népszavazás megtartásához a törvények szerint szükséges mennyiségű aláírás összegyűlt, a szavazás megtartása kétséges, mert a venezuelai legfőbb választási tanács nem kapott pénzt a szervezésre, nem készültek el a névjegyzékek, és meg sem kezdődött a szavazólapok nyomtatása. Chávez elnök bejelentette, hogy elrendelte az ellenzéket támogató, magánkézben lévő televízióknak adott sugárzási engedélyek felülvizsgálatát.
Eközben a Venezuela olajiparát szinte teljesen megbénító sztrájk hétfőn hetedik hetébe lép. Az országban december 2-án kezdődött az ellenzék felhívására sztrájkmozgalom az olajiparban az államfő eltávolítása céljából. A munkabeszüntetések megbénították a világ ötödik legnagyobb kőolajtermelő országának olajiparágát, de az export elapadása mellett a hazai ellátás is ínséges: vasárnap a főváros 300 benzinkútjából már 165-ben nem volt üzemanyag. (MTI)

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

Megjött a Microsoft új terméke: egy hihetetlenül ronda pulóver

Megjött a Microsoft új terméke: egy hihetetlenül ronda pulóver

És akkor apa és anya beköltözik a munkahelyére a családok évében

És akkor apa és anya beköltözik a munkahelyére a családok évében

Elképesztő légi felvételen vágtat több száz szarvas Baranyában – videó

Elképesztő légi felvételen vágtat több száz szarvas Baranyában – videó

Először jelent meg a Népszava mellékleteként a Vasárnapi Hírek

Először jelent meg a Népszava mellékleteként a Vasárnapi Hírek

Az autók fölé magasodott az a jávorszarvas, ami egy alaszkai autópályán indult sétálni

Az autók fölé magasodott az a jávorszarvas, ami egy alaszkai autópályán indult sétálni