szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) jogszabálysértés hiányában szerdán megszüntette a hivatalból indított vizsgálatot, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tanácsadásra vonatkozó, 33 millió forintos tárgyalásos tenderének ügyében, amelyet a Gaming Communications Kft. nyert el december közepén.

A KDB csak annak jogszerűségét vizsgálta, hogy a kiíró megalapozottan mellőzte-e a nyílt eljárást, és követelt meg a jelentkezőktől sürgősséget. Mivel mindkét feltételt indokoltnak találta a KDB, ezért megszüntette a MeH ellen indított vizsgálatot. Deli Betty, a KDB elnöke szerint a döntőbizottságnak nincs hatásköre arra, hogy a nyertes cég vezetőjének politikai kapcsolatrendszerét vizsgálja, ezt véleménye szerint a MeH-nek vagy az Országgyűlésnek kell kivizsgálnia.
A Döntőbizottság azért indított hivatalból vizsgálatot, mert felmerült a gyanú, hogy nem elég indokolt a nyílt eljárás mellőzése, illetve az eljárás sürgőssége. Ez utóbbit a kiíró a 2002 májusi kormányváltással indokolta. Emiatt ugyanis a 2002. évi feladatait csupán a 2003-as költségvetés számainak ismeretében lehetett tervezni, s mivel a költségvetést 2002. október 31-én nyújtották be, így nem maradt idő a több mint kilencven napig tartó nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására. A MeH beszerzésének tárgya a kormány egyes kiemelt programjaival kapcsolatos stratégiai tervezés, tartalmi kidolgozás és az azokkal kapcsolatos kommunikációs feladatok lebonyolítása.
A hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos eljárásra a MeH három céget hívott meg, a One Off Kft.-t, a Phenomenon Bt.-t, és a nyertest, ám végül csak a győztes Gaming Communications Kft. adott be ajánlatot. Korábbi információk szerint a nyertes cég tulajdonosa Braun Róbert, aki az Index korábbi igazgatója és az SZDSZ egykori kabinetfőnöke volt; cégén keresztül a kormányváltás óta kommunikációs tanácsadóként dolgozik a miniszterelnöki kabinetben. (MTI)

L. Stipkovits Erika pszichológus: Önfeledt „gyerekké” váltam, amikor unokáimmal „megfesthettük” Mona Lisa mosolyát

L. Stipkovits Erika pszichológus: Önfeledt „gyerekké” váltam, amikor unokáimmal „megfesthettük” Mona Lisa mosolyát

Így változnak a budapesti menetrendek karácsonykor és szilveszterkor

Így változnak a budapesti menetrendek karácsonykor és szilveszterkor

Varga Mihály hangszert cserél, az Országgyűlés elfogadta utolsó költségvetését

Varga Mihály hangszert cserél, az Országgyűlés elfogadta utolsó költségvetését

Hangyák ihlették a miniatűr robotot, ami az ereket is képes lehet megtisztítani

Hangyák ihlették a miniatűr robotot, ami az ereket is képes lehet megtisztítani