szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Oroszország, amely mindig is az iraki válság diplomáciai megoldását szorgalmazta, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek hétfőn előterjesztett jelentése után jelezte: álláspontja keményedhet, ha Bagdad akadályozza az ENSZ-ellenőrök munkáját - írja a BBC. Az EU miniszteri tanácsának soros elnöke szerint a jelentés ugyanakkor  "nem politikai döntések meghozatalának támogatására szolgált". 

Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai útja során jelezte: ha Irak akadályokat gördít a nemzetközi megfigyelők elé, változhat Oroszország álláspontja, az ország felsorakozhat a kemény fellépést sürgető Egyesült Államok mellé. Figyelembe véve az ENSZ Biztonsági Tanácsában biztosított orosz vétójogot, ez a kijelentés az Irakra nehezedő egyre nagyobb nyomás jele. Ezzel együtt Putyin leszögezte: csak az ENSZ beleegyezésével képzelhető el bármiféle katonai akció Irak ellen - írja a BBC.
Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter, az EU soros elnöke nagyon fontos fejleménynek nevezte, hogy az EU tagállamainak sikerült közös álláspontot kialakítaniuk az iraki válság ügyében. A miniszter szerint a Hans Blix által előterjesztett jelentés tartalmának ismeretében sem tartanák szerencsésnek, ha önkényesen állást foglalnának bizonyos határidők betartása mellett: az ellenőrzések végigvitelének és az 1441. számú ENSZ BT-határozat végrehajtásának a fontos, határidőket pedig e határozat nem ír elő - hangsúlyozta.
Washington nyilvánosságra hozza hírszerzési adatait az iraki fegyverprogramról
Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt