szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Schmitt Pál öt magyar aranyérmet még elérhetőnek tart az olimpia előtt általa jósolt hatból - ezt a Magyar Televízió pekingi stúdiójában adott interjújában mondta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy a korábbi évek világversenyeinek alapján vívásban, öttusában és valamelyik csapatjátékban egy-egy, kajak-kenuban két aranyat várt és számított egy meglepetés elsőségre is.

"Öt aranyat még mindig látok a csapatban, de bevallom, a meglepetésarany már nehezen fog menni" - fogalmazott a MOB elnöke, aki az eddig szerepléssel kapcsolatban elmondta: egyrészt tudomásul kell venni, hogy Pekingben a korábbiaknál is kiegyensúlyozottabb a mezőny és a magyar sportolók kvalifikációja vagy előkelő világranglista helyezése nem elegendő automatikusan a jó szerepléshez, ezért minden érmes, vagy döntős helyezést is egyre jobban meg kell becsülni. Másrészt az elnök több hitet és lelkesedést várt a magyar versenyzőktől, olyat, mint amilyet például Mincza-Nébald Ildikótól, vagy a női kézilabda-válogatottól látott.

Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy a pekingi olimpia ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a magyar sport és ezen belül az élsport is alulfinanszírozott, s a kormány mindössze a költségvetés 0,2 százalékát fordítja a sportra, vagyis annyit, amennyiből például a brit evezősszövetség gazdálkodik. "Határozott kormányelképzelés kell arról, hogy akarunk-e élsportot, és szeretnénk-e a sportot a nevelés eszközeként használni" - jelentette ki Schmitt Pál.

hvg.hu Olimpia

Újabb győzelem: már elődöntőben a magyar női vízilabdacsapat

Újabb győzelmének köszönhetően csoportelsőként végzett a magyar női vízilabda-válogatott, és bejutott az olimpia legjobb négy csapata közé. Godova Gábor csapata 10-4-re diadalmaskodott Görögország gárdája felett, mely - mint korábban már eldőlt - nem jutott tovább.

hvg.hu Tech

Ez rejlene Phelps sikerei mögött?

Dopping, űrtechnológiát is érintő úszóruha vagy egyszerűen csak a jó zene áll Michael Phelps hatszoros olimpiai aranya mögött?

hvg.hu Olimpia

Ez történt péntek hajnalban az olimpián

Cseh Laci megszerezte harmadik ezüstérmét is, Pars Krisztián a legjobb dobással a kalapácsvetés döntőjében, a férfi párbajtőr csapatunk pedig csalódásra már a negyeddöntőben kikapott a kínai válogatottól. A reggel magyar szemmel.

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani