szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Cseh Laci megszerezte harmadik ezüstérmét is, Pars Krisztián a legjobb dobással a kalapácsvetés döntőjében, a férfi párbajtőr csapatunk pedig csalódásra már a negyeddöntőben kikapott a kínai válogatottól. A reggel magyar szemmel.


Cseh László megszerezte a magyar olimpiai csapat harmadik ezüstérmét a 200 méteres vegyesúszás döntőjében. Az első Michael Phelps lett, Ryan Lochte újra a magyar fiú mögé szorult. Tovább

Sidi Péter 588 körös teljesítménnyel 39. lett a férfi kisöbű sportpuskások 50 m-es fekvő számának 56 fős mezőnyében a pekingi olimpián, így messze elmaradt a nyolcas döntőtől, amelyhez legalább 594-et kellett volna lőnie. Tovább

A kalapácsvető Pars Krisztián bejutott a vasárnapi döntőbe a pekingi olimpián. Tovább

A negyeddöntőben kikapott a magyar férfi párbajtőrcsapat a pekingi olimpián, így csak az 5-8. helyért folytathatja szereplését. Tovább

Pozitív doppingtesztet produkált, ezért meg kell válnia medáljaitól az észak-koreai Kim Dzsong Szunak, aki férfi szabadpisztolyban ezüstérmes, légpisztolyban pedig bronzérmes lett a pekingi olimpián. Tovább

Hamarosan mostani keresetének ötszörösét kasszírozhatja Michael Phelps, aki pekingi hat, összesen pedig 12 aranyérmével minden idők legeredményesebb olimpikonjává lépett elő. Tovább

A kínai párbajtőrcsapat már a negyeddöntőben búcsúztatta az athéni ezüstérmes magyar válogatottat. Kulcsár Győző szerint ezt a hazai csapatot nehéz lesz megfogni. Tovább

Vereséggel kezdte meg szereplését Bor Barna a +100 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián. Tovább


További olimpiai híreink

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

A Kúrián tárgyalják majd az ortodox zsidó hitközség volt elnökének leváltását

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen