szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szávay Ágnes óriási küzdelem után 4:6, 6:3, 7:5 arányban vereséget szenvedett a hazai pályán játszó kínai Cseng Csie-től, aki Wimbledon után Pekingben is kibabrált vele. Az első szett a magyar lányé volt, de ellenfele fordított és ő folytathatja az enyéni olimpiai küzdelmeket.


Nem sikerült a visszavágás
© MTI - Földi Imre
Óvatos tapogatózással kezdődött a mérkőzés, és az első két adogatását mindkét teniszező hozta. A harmadikban aztán Cseng Csie elvette Szávayét, majd hozta sajátját, így meglépett 4:2-re. Ebben a szettben azonban Ági már nem hibázott, így a rövid kieresztést követően 6:4-re hozta az első játszmát.

A második felvonásban felébredt a hazaiak kedvence – és titkos favoritja –, egyre erőteljesebben és pontosabban kezdett játszani. Bár a magyar lány meglepően szép megoldásokkal szerzett pontokat, de továbbra is érezni lehetett játékában a hullámzást. Egy kisebb esőszünetet követően ellenállhatatlan játékkal 6:3-ra hozta a második játszmát Cseng, így következhetett a mindent eldöntő harmadik szett.

Ezt is a kínai lány kezdte jobban, elvette Szávay adogatójátékát, bár néha ő is meglepő hibákat vétett. Ennek köszönhetően nem sokkal később a világranglista 14. helyezettje visszavette az övét, így 4:4-re módosult az állás az olimpia eddigi leghosszabb összecsapásán. Ági nemcsak visszahozta a reményt, hanem át is vette a vezetést 5:4-re, de nem tudott élni az így adódott lehetőséggel. Ellenfele egyenlített.

Sőt, ismét nyerő helyzetbe került, hiszen elvéve Ági adogatójátékát 6:5-re átvette a vezetést, és a mérkőzésért adogathatott. Ezt meglehetősen simán hozta, így Áginak nem sikerült revánsot venni Wimbledonért. Maradtak a páros küzdelmek Arn Grétával az oldalán.

Szávay Ágnes a meccs után így nyilatkozott: "Jobb volt az ellenfelem, a vége felé kissé passzív voltam, többet kellett volna kezdeményeznem. Jó meccset játszottunk, a fontos pillanatokban azonban ő jobban koncentrált. Cseng előnyben volt, hiszen rengetegen drukkoltak neki, ráadásul az itteniek azt sem tudják, hogy mi az a tenisz, a labdamenetek közben sziszegnek, ordibálnak és pfujolnak, nagy volt a zaj, ez is zavart. Tény, hogy most jobban teljesítettem, mint az utóbbi időben, ez jó előjel lehet New Haven és a US Open előtt, de szomorú vagyok, hiszen az olimpia nagyon fontos számomra és kár, hogy már az első körben búcsúztam. A párosra is nagyon készülök, fel vagyok pörögve, motivációs problémák nem lesznek."

2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING

TENISZ, NŐI EGYES

Cseng Csie (Zheng Jie, kínai) - Szávay Ágnes (magyar) 4:6, 6:3, 7:5







További olimpiai híreink

Négy hónap házasság után ölte meg feleségét a fóti férfi

Négy hónap házasság után ölte meg feleségét a fóti férfi

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t