szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mindenkit meglepett, hiszen az előfutamban olimpiai csúcsot úszott 200 mellen. Pedig már majdnem leírták. Mondhatni a semmiből jött vissza. Az elődöntő után azt mondta, van még benne. Persze, hogy azonnal dobogókat láttunk a szemünk előtt. Gyurta Dániel, ötödik lett, de nem kell szégyenkeznie.


"Most én húztam a rövidebbet"
© MTI - Koszticsák Szilárd
hvg.hu: Most fájdítsuk a szívünket azzal, hogy az előfutamban úszott időd itt most ezüstöt ért volna?

Gyurta Dániel: Ne! Én legalábbis nem szeretném. Az egy Európa-csúcs volt, ez meg életem második legjobb ideje, nem hiszem, hogy zokognom kellene. Nagyon szoros volt a mezőny, sajnos, most én húztam a rövidebbet, nem sok kellett volna a harmadik helyhez, de a sport az ilyen. 

hvg.hu: Érezted az úszást?

Gyurta Dániel: Igen, jól is ment, na persze nem annyira, mint az előfutamban. De éreztem, hogy tudok tapadni a hármas pályán úszó amerikaira, akit aztán meg is vertem, de ez most egy ötödik helyre volt elég.

hvg.hu: Nagy hajrás vagy, ezt Athénban tapasztaltuk, most későn indultál meg?

Gyurta Dániel: Nem tudom, hogy tudják-e, de az idő, amivel Athénban második lettem, most a 15-16-ik helyre lenne elegendő, a mezőny sokat változott, erősödött, s úgy érzem, hogy ezzel együtt én is. Tizenkilenc éves vagyok, van egy olimpiai ezüstöm, két számban tartok Európa-csúcsot, szerintem ezt nem sokan tudják elmondani magukról. Ma úgy álltam rajtkőre, hogy a legjobbat hozom ki magamból, s úgy gondolom, ez sikerült is.

hvg.hu: Folyton az időről beszélsz, mi meg helyezésekről. Elcserélnéd az idődet egy ezüstre?

Gyurta Dániel: Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de nekem az idő fontosabb, mint a helyezés, ehhez tudom mérni a fejlődésemet. Fiatal vagyok, bennem van még legalább nyolc év. Én vagyok az egyik legfiatalabb ebben a számban, még érnem kell, s főleg egyre jobb időket kell úsznom. Úgy hogy, szívfájdalom nélkül megismétlem: az időmet nem cserélném el egy ezüstre sem!

Kolozsi Ildikó / Peking

További olimpiai híreink

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt