szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dél-Korea női kézilabda csapata simán, 33-22-re verte a magyar kézilabda válogatottat. Az ellenfél abszolút megérdemelten nyert, hatékonyabb és szerevezettebb játéka ellen nem volt ellenszere Görbiczéknek. Válogatottunkra Románia vár az olimpia negyeddöntőjében.


Vérten nézi a koreai támadást
© MTI - Koszticsák Szilárd
Tudtuk, hogy a dél-koreai csapat kemény ellenfél lesz, de arra már nem számított senki, hogy gyakorlatilag leiskoláznak bennünket. Elég annyi, hogy tíz percig kellett várni az első magyar gólra, ez idő alatt az ellenfél pedig hatot szerzett. A már-már szokásos analfabéta játékvezetés mellett egyébként sem volt sok esélye a magyar lányoknak, Dél-Korea valóban jobban játszott.

Szinte minden támadást belőttek, nagyon fegyelmezetten támadtak és védekeztek, szervezetten játszottak a pálya minden területén. Néha sajnos edzőmeccs benyomását keltette az összecsapás. Időnként Vérten Orsolya, Görbicz Anita és Tóth Tímea próbált némi színt vinni a magyar csapat játékába, Pálinger Katalin pedig ezúttal is több bravúrt mutatott be. A félidő így is nyolcgólos dél-koreai előnnyel zárult. (11-19)

Lim Jung Csul csapatának semmi dolga nem volt, csak hogy tartsa az előnyt, ez pedig nem jelentett problémát. Továbbra is jól tartották a labdát, szervezett támadásokat vezettek, a kapuban Oh Jong Ran pedig nagyszerűen védett. Ha őszinték akarunk lenni, igazából esélyünk sem volt a fordításra, a különbség csak nőtt a két gárda között. Az utolsó tíz perc tizenegy gólos dél-koreai előnnyel kezdődött, és ekkor már semmi remény nem volt.

A huszadik percben azért Görbicz is előhúzott egy váratlan és zseniális trükköt a tarsolyából, ami a végeredmény szempontjából ugyan nem számított, de lelkileg sokat jelentett, hogy lám, mi ilyeneket is tudunk: egyedül vezetve a kapusra, egy apró csuklómozdulattal szemtelenül ejtette a labdát az ellenfél nyújtózkodó kapusa felett a hálóba. Az ilyen megoldásokat azért jó volt nézni. De a tény attól tény maradt: nem tudtunk olyan szerevezetten játszani, mint ellenfelünk, nem tudtunk felnőni hozzájuk.

A dél-koreai kézilabda lehet, hogy nem volt olyan szép. de szembetűnően hatékonyabb volt a miénknél. Annak ellenére, hogy el kell ismerni, Dél-Korea csapata most egy másik klasszist képviselt, a tizenegy gólos különbség egy kicsit azért csúnya. A csapatunk szerethető, vannak zseniális egyéniségeink, de be kell ismerni, ettől az együttestől nagyon szép teljesítmény lenne, ha az első hatban végez. A vége 33-22 Dél-Korea javára.

Készülhetünk Románia ellen, ahol reményeink szerint azért egészen másfajta játékot látunk majd. Már a meccs előtt is tudvalévő volt, hogy negyeddöntőbeli ellenfelünk vagy keleti szomszédunk vagy a házigazda Kína lesz, az eredménytől függően. Keseregni azért nem kell, mert nem biztos, hogy így jártunk rosszabbul, bár kétség sem fér hozzá: a román erős csapat, kemény mérkőzésre számíthatunk.



2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING

KÉZILABDA, NŐK, B CSOPORT
MAGYARORSZÁG - DÉL-KOREA 22-33 (11-19)
Peking, Olimpiai Sportközpont, 6000 néző. V.: Vicente Breto, Jose Antonio Huelin (spanyolok)
Gólszerzők:  Görbicz 7, Vérten 3, Pigniczki 3, Szűcs 3, Ferling 2, Tóth 2, Borbás 1, Kovacsicz 1 ill- Kim On A 2, Huh Szun Jung 4, Szong Hai Rim 1, Oh Szeong Ok 10, Hong Dzseong Ho 4, Park Csung Hi 3, An Dzsung Hva 5, Bae Min Hi 1, Csoj Im Dzseong 2, Mun Pil Hi 5
Hétméteresek: 1/2 illetve 2/5
Kiállítások: 5 illetve 3













További olimpiai híreink

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper