szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Celebek is a károsultjai annak a többmilliárdos pilótajáték-csalásnak, amelynek szervezője a gyanú szerint egy nagykátai ikerpár volt.

A rendőrség szerint kedvező befektetési lehetőség ígéretével százakat becsapva több milliárdos kárt okozhattak azok a napokban előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak, akik ellen többrendbeli csalás bűntette miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Népszabadság csütörtökön azt írta, hogy a játékot a gyanú szerint egy nagykátai ikerpár irányította. A rendőrség azt közölte, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett két budapesti lakos - a 32 éves F. Attila (ő az ikerpár egyik tagja), a 47 éves H. Izabella - és a szabadlábon védekező 29 éves T. Szabolcs, valamint még ismeretlen társaik több száz sértettnek okoztak kárt azzal, hogy kedvező befektetési lehetőséget, kiemelt, 10-50 százalék közötti hozamot ígérve vettek át különböző pénzösszegeket. A pénteki Blikk szerint F. Attila testvérét, F. László szerepét a nyomozók még nem tisztázták.

A Blikk pénteki száma szerint a becsapottak között celebek is vannak: félmillió forintot bukott Müller Attila műsorvezető, aki tavaly azt követően szerette volna megfialtatni pénzét, hogy leégett a lakása. Egymillió forintot adott oda a szervezőknek, egy darabig kapott is vissza összegeket, majd augusztus óta elérhetetlenek a szervezők, akik állítása szerint arra is megpróbálták rávenni, hogy vegyen fel kölcsönt és azzal szálljon be.

Ugyancsak átverték a Blikk szerint a Való Világ egyik nyertesét, Alekoszt, aki nem akart beszélni a lapnak a veszteségeiről. Pár hete egyébként éppen a Blikk írta meg, hogy Alekosz árulja azt a nyereménylakást, amelyet a valóságshow-győzelemért az RTL Klubtól kapott. A férfi akkor a lapnak azt mondta, hogy csak azért akarja eladni a lakást, mert "van egy lehetőség", amelybe ha 15 millióval beszáll, akkor rövid időn belül jelentős hozamra tehet szert. Azt nyilatkozta akkor, hogy ő pénzügyi kérdésekben annyira tudatos, hogy tanácsadókat fogadott.

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Videós reklámok özöne ömlik hamarosan a felhasználókra

Videós reklámok özöne ömlik hamarosan a felhasználókra