A koponyalékelést, azaz trepanációt Dél-Amerikában már i.e. 400 körül végezték, de a beavatkozás a világ más tájain is ismert volt. A régészek régóta vitatkoznak arról, hogy a műtétet a betegek gyógyítására alkalmazták-e, vagy rituális célból. Ezt a vitát döntheti el a Dél-Connecticuti Állami Egyetem tudósai által végzett kutatás, amely 11 temetkezési helyet tárt fel Cuzco, az inkák ősi fővárosa környékén - olvasható a National Geögraphic News hírei között. 

Mint a kutatás rávilágított, a trepanáció igen elterjedt beavatkozás volt az inkáknál: a 411 fellelt koponyából 66-ot lékeltek meg az egykori gyógyítók. Az egyik temetkezési helyen 59 koponyát találtak, s közülük 21-et, vagyis több mint a harmadát trepanálták. Némely koponyát többször meglékeltek, az egyiken pedig hét műtétet végeztek. A beavatkozást majdnem minden esetben a koponya közepén vagy baloldalán végezték - azon a tájékon, amelyet nagy valószínűséggel megsebesíthetett a csatában egy jobbkezes harcos. 
 
Tizenkilenc nő is átesett a koponyalékelésen, ami arra utal, hogy a műtétet nem csupán sebesülések, hanem egyéb okok miatt is elvégezték - esetleg epilepszia, vagy krónikus csontfertőzés gyógyítására alkalmazták. Ami a gyógyulási statisztikát illeti, a legrégibb koponyaleleteken nincs jele a csont gyógyulásának, ami azt jelenti, hogy a páciensek nem élték túl a beavatkozást. Idővel a módszerek egyre tökéletesebbé váltak, s i. sz. 1400 körül már a betegek 90 százaléka meggyógyult. 
 
A trepanálást a koponyacsont fokozatos kapargatásával végezték, ami viszonylag kíméletes volt, nem okozott kiterjedt sebesülést. Az egykori sebészek gondosan elkerülték azokat a területeket is, ahol a beavatkozás agysérülést, vérzést vagy fertőzést okozhatott volna. Az inka gyógyítók kiválóan ismerték a növényeket, amelyeket fájdalomcsillapításra és a seb fertőtlenítésére használtak. 
 
A kutatás eredményeit a The American Journal of Physical Anthropology legújabb számában publikálták.