„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Százezer éves, csaknem hiánytalan emberi koponyamaradványokat találtak a közép-kínai Honan tartományban, amit a „pekingi ember” megtalálása óta a legnagyobb felfedezésnek tekintenek kínai antropológusok.
A Hszücsang városban múlt hónapban előkerült leletek egy két évvel ezelőtt feltárt ásatási területen bukkantak a felszínre – olvasható a China Daily kínai napilapban. „További fontos leletek előkerülésére számítunk” – mondta Li Csan-jang, a Honan tartományi régészeti kutatóintézetének archeológusa.
Az ősi koponyának 16 darabja került elő, többek között az előrenyúló szemöldök és egy homlokcsont. „A lelet teljességénél elképesztőbb, hogy a koponyadarabok belső oldalán még megkövesedett hártyák is találhatók, így az őskori előd idegrendszerének vizsgálatára is lehetőségük lesz a tudósoknak” - tette hozzá Li.
A csontok azért maradhattak fent ilyen jó állapotban, mert 5 méter mélyről egy forrás közeléből kerültek elő, és a víz magas kalciumtartalma konzerválta azokat. Az emberi maradványok mellett több mint 30 ezer állati kövületet, csontból és kőből készült használati tárgyakat is találtak.
A „pekingi ember” első kövületeit 1926-ban találták meg Pekingtől mintegy negyven kilométerre délre, a lelet korát 250-400 ezer évesre teszik, és az egyik legfontosabb láncszeme az úgynevezett homo erectus csoportnak, amely felegyenesedett tartásával különbözik őseitől.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.