Persze kényes dolgok ezek, mert hogyan is definiáljuk az egészséges és az egészségtelen étel fogalmát, hol húzzuk meg a határt a normális és a túlzott fogyasztás között? Talán valószínűbb, hogy bizonyos élelmiszerekre jövedéki adót vetnek ki, másokra adókedvezményt adnak, de az is előfordulhat, hogy aki egészségtelenül táplálkozott egész életében, az csak korlátozott egészségügyi ellátásra lesz jogosult.

Ez tehát azt jelentené, hogy bárki bármit ehet, és mindenből annyit, amennyit csak akar, de aki nem törődik az egészséges táplálkozással, nem részesülhetne ugyanolyan, teljes körű egészségügyi szolgáltatásokban, mint az, aki vigyázott az egészségére és visszafogta magát. Miért van az például, hogy az a negyvenéves vegetáriánus nô, aki hosszú ideje saját elhatározásából kis kalóriatartalmú étrenden él (ami drasztikusan csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet), pontosan ugyanolyan egészségügyi ellátást vehet igénybe, mint az a szintén negyvenéves nô, aki dohányzik, rendszeresen a pohár fenekére néz, és hamburgeren meg chipsen él?

Ők ketten a jövőben eltérő megítélés alá esnek majd – legalábbis az egészségbiztosítójuk ismerni fogja táplálkozási szokásaikat, s annak megfelelően kaphatnak biztosítási jutalompontokat. Bizonyos táplálkozási formák tilalom alá kerülnek, valahogy úgy, ahogy napjainkban a biztosítótársaságok a nagy kockázatú gépkocsivezetôknek tiltják bizonyos típusú járművek vezetését. Hogy hogyan? Egyszerű.

A jövőben általában digitálisan zajlanak majd a tranzakciók – bankkártya, hitelkártya vagy a mobiltelefonunkban tárolt digitális pénz segítségével –, ezért a biztosítók megvásárolhatják (vagy megkaphatják) az ügyfeleik táplálkozási szokásaira és viselkedésére vonatkozó adatokat, s ennek megfelelően alakíthatják ki minden egyes ügyfelük kockázati profilját.

Az étkezés még a várostervezést és az építkezéseket is befolyásolhatja a jövőben. Az országok kormányai és az önkormányzati képviselőtestületek megbízásából a térképészek élelmiszer-térképeket fognak készíteni, amelyek rávilágíthatnak az összefüggésre a különféle élelmiszerek elérhetősége, illetve fogyasztása és a lakók egészsége között. E térképek alapján egyes területeken evési tilalom léphet életbe, bár ez politikai szempontból kényes kérdés lehet. A jövőben is engedélyezni fogják az ilyen boltok működését? És ha igen, követelhetik-e a szülők a bolt tulajdonosától a későbbi fogorvosi kezelések árát?

Jövő-dosszié

Rendelje meg a könyvet kedvezménnyel és ingyenes házhozszállítással!

További, kormányoktól független ellenintézkedések születhetnek az elhízás problémájával szemben a kiskereskedelem szintjén. Már van példa arra, hogy az Egyesült Államokban a szupermarketek hűségkártyáit összekapcsolták az ország élelmiszer- és gyógyszer-felügyeleti hatósága (Food and Drug Administration, FDA) által az egyes tápanyagokra megállapított ajánlott napi bevitellel – a fogyasztók beszerzéseit összevetik az ajánlott kalóriaszámmal és a vitaminadagokkal, s az esetleges eltéréseket a pénztárnál a végösszegbe beszámítanák.

Érdekes kérdés azonban, hogy a kereskedő felelőssé tehető-e a fogyasztók egészségéért. Talán valószínűbb az a forgatókönyv, amely szerint a mobiltelefonunkra feltöltődnének az elfogyasztott élelmiszerekre vonatkozó információk (az áruk csomagolásán levő RFID-kódok vagy az éttermekben az étlapon levő vonalkódok leolvasása révén), s ebből hasznos ötleteket meríthetnénk, hogy mit is együnk. Igazán jó szolgálatot tehet egy ilyen szerkezet, amelyben a teljes étkezési és folyadékfogyasztási történetünk benne van.

Ha például az orvos tudni szeretné, mennyi alkoholt iszunk, vagy hogy mennyi az éves kalóriabevitelünk, vagy ha mi magunk szeretnénk utánanézni, mikor és hol ettünk utoljára Cézár-salátát, elég lesz egy gombnyomás, és kiderül. Miért vitatkozunk olyan sokat az evésről? Miért kedveli a média olyan nagyon a végletesen sovány és a végletesen kövér embereket, és mi az, amitől annyira félünk, ha az evésről van szó? Attól függ, milyen öszszefüggésben.

Észak-Európában, az Egyesült Államokban és Japánban (különösen Nagy-Britanniában) számos alkalommal támadtak riadalmak élelmiszer-biztonsági ügyek miatt, például a Creutzfeldt–Jakob-kórral, illetve a marhák szivacsos agyvelőgyulladásával kapcsolatban. Az emberek érthető módon kételkednek abban, hogy a kormány vagy az érintett gazdasági érdekcsoportok képesek-e ilyen kérdésekben megmondani az igazat. Vegyük hozzá ehhez a bizalmatlansághoz azt a tényt, hogy a legtöbb élelmiszert mesterséges körülmények között, ipari méretekben termelik, s nem csodálkozhatunk azon, hogy az emberek sorba állnak a piacokon az őstermelőknél vagy az organikus módszerekkel termelt húst árusító hentesüzletekben. Az sem meglepő, hogy aki csak teheti, a saját kertjében termett zöldséggel-gyümölccsel látja el magát. Mindez ugyanis információs és bizalmi kérdés.