szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kávéivás csökkenti a szájüregi- és a torokrák kialakulásának kockázatát, legalábbis a japán lakosok körében - állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány.

Toru Naganuma, a Tohoku Egyetem munkatársa és csoportja egy 38 ezer résztvevőre kiterjesztett, a japán népesség adatait tartalmazó tanulmányt elemzett, amely az egészségügyi állapot mellett az életvitelre, étkezésre vonatkozó információkat is tartalmaz. A 40 és 64 év közötti résztvevők körében a követéses vizsgálat tizenhárom éve alatt 157 esetben alakult ki a száj, a garat vagy a nyelőcső rákja.
   
Azoknak az embereknek, akik naponta legalább egy csésze kávét ittak, fele akkora kockázata volt ezeknek a ráktípusoknak a kialakulására, mint azoknak, akik egyáltalán nem fogyasztottak kávét - írja Naganuma kutatócsoportja az American Journal of Epidemiology című szakfolyóirat decemberi számában. A kutatók megjegyzik, hogy elemzésük szerint a kockázat csökkenése még azokra is kiterjedt, akik egyébként az erőteljesebben veszélyeztetett csoportokba, a nagyivók vagy a dohányosok közé tartoztak.
   
Naganuma elmondta, hogy a kutatás során őket is meglepte a kávéfogyasztás ilyen jellegű hatása. "Bár az alkoholfogyasztás és a cigarettázás megszüntetése a jelenleg ismert legjobb módszer e ráktípusok kockázatának csökkentésére, a kávé védőtényező lehet mind a kis, mind a nagy kockázatú lakossági csoportokban" - összegzik megállapításaikat közleményükben a kutatók.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Plázs

Kikre veszélyes a kávéfogyasztás?

A legtöbb szülészorvos eddig általában azt mondta, hogy naponta egy-két kávé a terhesség lefolyását nem zavarja, de egy új vizsgálat szerint már kevés koffein is megduplázhatja a vetélés kockázatát.

MTI Plázs

A kávé véd az érelmeszesedéstől

Lényegesen kisebb mértékben meszesedik a koszorúere azoknak a holland nőknek, akik sokat kávéznak, mint azoknak, akik nem kedvelik a kávéitalt.

MTI Plázs

Kávé: a hosszú élet titka?

Tovább élhetnek azok a nők, akik naponta négy-öt csésze kávét fogyasztanak, mint azok, akik nem kávéznak. A férfiakkal kapcsolatban ezt nem sikerült igazolni - írták spanyol kutatók az egyik legtekintélyesebb orvosi folyóiratban.

Medipress Plázs

Egyes nőket megvéd a mellráktól a kávé

Attól függően, hogy egy bizonyos gén melyik variánsa fordul elő egy nőben, a napi legalább 2-3 csésze kávé elfogyasztása vagy az emlőrák kialakulásának totális kockázatát csökkenti, vagy elhalasztja kialakulásának idejét – mutatták ki a svéd Lund Egyetem és a Malmö Egyetem kutatói.