Flickr (Creative Commons)

Mielőtt felfedező útra indulnánk Rómában, nem árt tudni, hogy milyen is az olasz módi, már ami a hétköznapi gasztronómiát illeti. Az olaszok a napot természetesen néhány kávéval nyitják, amihez  süteményt esznek, főként cornettot. Az éhesek napközben simán bedobnak egy-egy tramezzinot, amely is általában háromszög alakú szendvics, majonéz alapon valamilyen feltéttel.

Az ebéd hagyományosan nem túl bőséges, egyfogásos étel, vagy leves és gyümölcs. Az esti a főétkezés. Valamilyen előétellel kezdik, ami lehet pármai sonka fügével, vagy dinnyével, articsóka, padlizsán, levesek, brushetta. Utána tészta következik, semmi bonyodalom: főként paradicsom, vagy tojásos, tejszínes szósz, ami szinte csak fűszerekkel van elkeverve és főzve. Persze ezt különféle módon lehet variálni. Személyes kedvencem a gnocchi paradicsomszósszal és mozzarellával (gnocchi alla sorrentina), vagy a spagetti mindenféle tengeri dologgal. Az olaszok a tésztát és a rizst is ropogósra főzik.

Flickr (Creative Commons)

Nem lehet hazajönni úgy Olaszországból, hogy ne egyen az ember tengeri dolgokkal készített rizottót parmezánnal megszórva (risotto alla marinara), különféle halakat, amiket sokszor köret nélkül vagy csak zöldségkörettel esznek. A halakat, csirkét nem ízesítik különösebben, ezért javasolt valami nagyon ízletes-fűszeres salátával enni.

A hagyományos római konyha sok olyan ételt ismer, amely belsőségekből dolgozik, ilyen arigatoni con pataja (tészta belsőségekkel), vagy a trippa alla romana (pacal paradicsommal), bár ezeket már egyre kevésbé találjuk meg az éttermekben, főként a turisták számára fenntartottakban.

A vacsora végén természetesen az édesség jön, ebből is bőséges a választék, bár éttermi szinten a creme caramell, a tiramisu, mindenféle krémek szoktak leginkább megjelenni. Ezen kívül javaslom, hogy a kávézókban kóstolják meg a süteményeket, amik nagyon finomak, bár sokszor kicsit édesebbek, mint amit mi megszoktunk. És ami kihagyhatatlan: a fagyi. Szinte minden sarkon van egy fagyizó, ahol minimum 10-15 fajtából választhatunk és a kisadag is megfelel legalább két-két és fél gombócnak.

Flickr (Creative Commons)

Ugyan a pizza nem római találmány, de itt is szinte minden sarkon jelen van. A római pizza vékony tésztájú és, ahogy Olaszországban megszokott, viszonylag egyszerű feltétekkel. A pizzát persze szeletelve is lehet kapni 10 dekánként árulják és egy-egy szelettel már meg is oldottuk az ebédet.

Az árak hihetetlen vegyesek, a pár eurótól a több tízes nagyságrendig terjednek. Az éttermek java kiírja az árait a bejárathoz és elhelyezi ugyanitt az étlapját, amin tájékozódni lehet. 

Sok étterem, trattoria ajánlanak turista menüket, amik 10-20 euró között mozognak, de sokszor nem tartalmazzák az italok árát, és így ez felkúszhat akár 30 euróra is. Ezek az adagok kisebbek, mintha egyesével rendelnénk meg a fogásokat, persze ezért olcsóbbak. 

Azonban egy gyenge 4-5 fogásos római vacsorát végigenni valódi kihívás, de két-három nap edzés után már néhányaknak simán megy. 

Flickr (Creative Commons)

Javaslom, hogy aki „vakon” választ éttermet az menjen az olasz szó után, ahol sok a helyi vendég, az a nem lehet nagy tévedés. Következzen néhány jó hely Rómában, ahol érdemes enni:

• A Ristorante Pizzeria al Nuovo Fagianetto (Via Filippo Turati, 21, a Termini pályaudvarnál) egy hagyományos étterem. Szinte bármit érdemes választani, valódi, jó olasz konyhájuk van, de a séf tortáit nem szabad kihagyni, a falon lévő dokumentumok szerint többször Európa legjobb cukrászának választották. Érthetően. Edéd és vacsoraidőben is nyitva van, átlagos éttermi árakkal dolgozik.
  
• Az Antica Taverna da Paolo & Vitorica (Via di Monte Giordano 12, a Piazza Navonától nem messze) azon helyek egyike, ahol a pincér még nem beszél angolul, de hihetetlen kedvesek és átlagosan 6-7 euróért már komplett második fogást kaphatunk, ami hatalmas adag. Van házi boruk, aminek a megkóstolása nélkül el sem engednek, kiválóak tésztákban, salátákba és pizzákban.
  
• A Piccolo Abruzzo (Via Sicilia 237, a Termini pályaudvartól nem messze, Tel: +39 06 42820176, mert jobb, ha asztalt foglaltaunk, főként estére) a kedvencem. Valódi olasz étterem, külföldieket alig látni. Nincs étlap, hanem fix áron szolgálják fel az adott napi menüt, ami az esetünkben meglehetősen hosszú volt. Az árban benne van a bor, az ásványvíz és a digestivo is és az a kajamennyiség, amit csak okosan lehet enni: mindenből kicsit, hogy a végére is maradjon energiánk.

Flickr (Creative Commons)

• A Da Felice (via Mastro Giorgie 29, Testaccio Piacnál) egy egészen különleges hely, ahol nem biztos, hogy adnak asztalt, ha az ember nem néz ki olasz piaci kofának. De állítólag érdemes megpróbálni, mert zseniális (legalábbis az egyik római barátom esküszik rá). Mi nem kaptunk asztalt, mert tömeg volt és akkor inkább előnyben részesítik az állandó vendégeket, ezért úgy döntöttem, hogy legközelebb egy olasszal megyek, hátha… De azt minden ott várakozó állítja: ez a valódi római konyha. Azóta megtudtam, hogy ha 8 óra előtt megyünk nagyobb eséllyel kapunk asztalt.
  
• A Cul De Sac (Piazza di Pasquino, 73, a Piazza Navona közelében) már inkább próbál a turistákra alapozni. Semmi nagyon különleges, de egy megbízható, jó étterem, sok sajttal és jó borokkal.
  
• A Ristorante Carlo Menta Talevi Luigi e Luciano (Via della Lungaretta 101, Trastevere-ben), amely már tipikusan a külföldiekre alapoz. Itt van turista menü 15 euróért (meglehetősen bőséges) és még a pincér is kitalálta, hogy magyarok vagyunk, pedig ő nem magyar származású, hanem meglehetősen sokat járt itt. Kedves kiszolgálás, teljesen jó ételek, normális árak, amit Trastevere városrészben elég ritka.
  
• Az Antica Trattoria Tritone (Via dei Maroniti, 1, a Trevi kúttól nem messze) szintén remek választás, főleg az árérzékeny utazóknak. Sok turista (főként amerikai) jár ide, kicsit sznob hely, javasolt a normális megjelenés (értsd: nem flip-flop, rövidnadrággal). Az árak is az Európába látogató amerikaiak pénztárcájához szabott, én lazán megettem és megittam közel 100 euro értéket, de legalább jó volt és bőséges.

Kávézni szinte bármelyik bárba be lehet térni, szinte mindenhol megbízhatóan isteni a kávé és a hozzá járó sütemény is. Ezek az árak is nagyon széles skálán mozognak. A Piazza Venezia-n ittam kávét 15 euróért, míg a Szent Pál templomnál a város – általam felfedezett – legjobb kávéjáért 0,7 eurót fizettem. 

Ha valaki nem ezek közül választ, azt sem éri majd nagy meglepetés. Rómában – az árak megtekintése után – szinte bárhol „szabad” enni, bár a személyes körképem nem terjedt ki a nemzetközi konyhára, mivel híve vagyok a „mindig helyi ételt kell enni mozgalom”-nak. Persze a britek és a svédek esetében ez az elv már egyáltalán nem követendő...

Szekeres Fruzsi