Az idős hölgyet a lánya vitte be a thüringiai Plauen kórházába. 1989-et írtak, a határnyitás és a falbontás előtti utolsó heteket. A közintézmények falát még Erich Honecker képe ékesítette, és az NDK egészségügye állandó pénzhiánnyal küszködött. „Nincs szabad ágy – mondta a doktornő –, nem tudják fölvenni a beteget. Hacsak...” Ez a fordulat nem a hálapénz kierőszakolására volt hivatott, hanem annak a beleegyezésnek a kicsikarására, hogy a hölgy vegyen részt egy új gyógyszer kipróbálásában.

Az, hogy a keletnémet állami egészségügyben a nyugati gyógyszergyártók partnerre találtak, már korábban sem volt titok. Közvetlenül az újraegyesítés után került napvilágra, hogy a berlini Charité egyetemi klinikán rendszeresen próbáltak ki Nyugaton még nem törzskönyvezett gyógyszereket. Az együttműködés mindkét fél számára előnyös volt. A nyugati gyógyszergyárak – így a svájci Ciba-Geigy (ma Novartis), a német Bayer és Boehringer Ingelheim, az osztrák Chemie Linz és mások – a nyugat-európai előírásoknál lazább feltételek és kevesebb nyilvános gyanakvás mellett próbálhatták ki új készítményeiket. Ráadásul nem kellett valami távoli, fejlődő ország orvosainak hiányos nyelvtudásával kínlódniuk. 

A témáról bővebben a HVG csütörtökön utcára kerülő számában olvashat.