Komoly összejövetelre voltam hivatalos Vecsésen. Egy még nyáron, a Dunakanyarban felrúgott, és a teraszon a bográcsból szétfolyt korhely halászlé helyett itt kellett bepótolni a bepótolhatatlant. Első nap el is kerekeztem jókora kerülővel Óbudáról előbb Soroksárra, mert megnyugtató, ha az ember a Duna, illetve a Soroksári-Duna mellett hajt, addig ugyanis nem kell gondolkodni: merre tovább. Soroksárig már ismertem a bicikliutat – ha a fővárosban lehet így nevezni ezeket a szörnyű csapásokat, amelyeken rendszeresen kitöröm a nyakamat -, aztán megpróbáltam a lehető legrövidebb úton Vecsésre jutni.

Soroksár

soroksar.hu

A soroksári templom mögül indult a Vecsés út, azt gyanítottam, hogy ez „jó irányba megyen”. Így is lett. Kár, hogy letértem erről az útról és valahonnan Pest déli határáról keveredtem vissza a fővárosba, majd Pestszentimrére (ez is Budapest, csak egy kis képzelőerő kell hozzá) és Gyálra értem. Közben világvárosunk XXIII. kerületében, Soroksáron találkoztam lovaskocsival is - a bakon szendergett egy Markos-Nádas paródiákból ismert legény, hátul pedig a terményen egy bácsi aludt, feje alá támasztva a kezét. Az élmény majdnem olyan volt, mint amikor Szófia külvárosában egy birkanyájat terelgető férfi jött velem szembe.

Gyál

gyal.hu

Végül egy iszonyatosan hosszú egyenes úton - amit minden kétséget kizáróan Mátyás királyról neveztek el, és betontömbök vannak leszórva rá, hogy az autósokat lelassítsák - Gyálról elkeveredtem Vecsésre. (Közben az út egy rövid szakaszon megint Pestre ért.) A kerti főzésről csak annyit mondok, hogy őszi időben kerti partin bográcsozni dermesztő, de nem fagyasztó élmény, ha az ember elég fagyállót fogyaszt hozzá kultúráltan.

Másnap

Szóval itt az ideje, hogy rátérjek a másnapi biciklizésre. Délelőtt – azért reggel már biztos nem volt - döntenem kellett, Ócsa felé visszafelé megyek egy kicsit vagy megcélzom a 31-es utat, és elérek a 75 kilométerre lévő Jászberénybe, amit gyerekkorom óta szerettem volna látni. Évekig laktam ugyanis az akkor még csak Szolnoknak nevezett megyében, de az északi részét, a Jászságot nem nagyon ismertem. Végül az ócsai túráról lemondtam, mert már untam a Gyálon és Pestszentimrén való keringést, így egyértelmű volt a célpont: Jászberény.

Vecsés és Ecser vidéke

hungarianairport.hu

Vecsést elhagyva, az előváros határában egy biciklistától kérdeztem, hogy lehet Ecser felé eljutni. Rám nézett, nem túl sportos alkatom lenyűgözte, és azt mondta, hogy egy iszonyatos emelkedő vár rám, de azért ha balra kanyarodok, akkor egyszer majd eljutok oda. Már vecsési vendéglátóm is figyelmeztetett, hogy meg fogok izzadni, ha Ecserre akarok eljutni, de azért nekivágtam a rémisztő Alföld magaslatainak.

Egyik otthonomban, Vácott a Naszály hegyre többször is felbicikliztem már – már ameddig lehet - és ott aztán tényleg vannak emelkedők. Ehhez képest a Vecsés és Ecser közti dűlőkön, egyszer valóban visszakapcsoltam az összesen háromfokozatú váltómon. Aztán Ecserre érve a legkönnyebbre is áttettem az agyváltót, de ha előző este nem tizenhét fogásból vacsorázom, aligha vettem volna észre az emelkedőt a két település között.

Vitajte na Eceri!

Az Ecserre vezető út egyébként azért olyan hosszú, mert meg kell kerülni a Ferihegyi repülőtér kifutópályáját. Ferihegyre rá is lehet látni az egyik körforgalmi csomópontból, de ez azért nem valami izgalmas panoráma. Ha valaki tényleg durva repülős élményeket akar a földről megtapasztalni, akkor szerintem menjen Üllőre, mert ott a legfélelmetesebb a fel- és leszálló gépek zaja és látványa. Kár, hogy elég sokan éppen a pálya meghosszabbításában laknak azon a településen, és ők valahogy nem annyira kíváncsiak ezekre a gépekre…

Ecser

belvaros.blogspot.com

Ecseren meglepődve tapasztaltam a szlovák kultúra éledezését. A Vitajte na Eceri felirat után (Üdvözöljük Ecseren!) láttam egy kis kápolnát, amelyet a felirat szerint 2007-ben emeltek a helybeliek. Ezen szlovákul volt a felirat. Akik éppen gondozták az ott lévő virágokat, azok viszont magyarul beszéltek egymás között. Később megnéztem a helybeli nevezetességeket, a templomot, meg a szlovák lakosságra utaló világháborús áldozatok névsorát.

Maglód

maglod.hu

Ehhez képest megdöbbentő volt az Ecserrel szinte egybenőtt Maglód, ahol a központban turulos Trianon-emlékművet találtam, pedig a világháborús áldozatok között itt is hasonlóan szlovák csengésű nevek (is) szerepeltek a feliratokon. Maglódon egyébként szép rendezett a település központja, és emléktábla örökíti meg Domján Edit színésznő nevét egykori iskolája falán.

Maglód amúgy tényleg dimbes-dombos település, itt néha jobban kellett tényleg tekerni, mint Ecser és Vecsés között. Sőt, Maglód és Ecser között is van egy magaslat, amelyről valószínűleg szép a kilátás valamerre, ha nem takarnák el a temetővel szemben felhúzott házak a panorámát.

Mende és Sülysáp

Maglód után a 31-es úton folytattam utamat, pontosabban már Ecser központjában lévő elágazás óta ezen jöttem. Elvileg valószínűleg Gyömrőn is jártam, de oda nem tértem be a lakott részekre, nagyon igyekeztem, hogy a rövidülő őszi napon még világosban érjek Jászberénybe.

Az imaginárius Gyömrő után Mende következett. Itt a falu főterén néztem meg néhány szebb épületet, és a napsütésnek örültem, ami ilyenkor már egyre ritkább. A 31-es út mentén több kilométer hosszan elnyúló település következik: Sülysáp, amelynek neve Tápiósüly és Tápiósáp elnevezését ötvözi, ám sok látványosság nem tűnt fel nekem, ami valószínűleg az én hibám. A település egyik érdekessége, hogy itt ettem meg a Mendén vásárolt banánokat.

Sülysáp

sulysap.hu

Sülysáp után megszűnik a dombvidék, vagyis a Gödöllői-dombság után a Tápió-vidék következik, ami a bicikliseknek némi örömöt jelent. Egyrészt a szűk kanyarok megszűnnek, amelyek néha elég veszélyesen tekerednek, nem is számítva a felgyűrt aszfaltot, amely kellemesen megdobja időnként a kerékpárosokat. A 31-es úton kevés hozzám hasonló őrült biciklistát láttam, talán ez sem véletlen…

Két igyekvő település

Tápiószecső rövid bicikliúttal örvendezetett meg. Ez nem túl gyakori a 31-es út mentén, csak Jászberény előtt találtam ennél hosszabb, kerékpárral járható, az úttól elkülönülő szakaszt. Tápiószecső néhány szép épülete, temploma feltétlenül említésre méltó, ezeket igyekeznek láthatólag a helybeliek rendben tartani.

Szentmártonkáta

idokep.hu - Takács László

A következő település Szentmártonkáta, aminek a nevezetessége, hogy még a török időkben sem néptelenedett el. Nagy református temploma, mellette a kicsi katolikus mutatja, hogy „nyakas kálvinisták” lakják inkább, akik a tápiószecsőiekhez hasonlóan – igyekeznek szépíteni településüket.

Sötétség délután

Úticélomhoz közeledve éreztem, hogy érdemes lesz sietni, ha még napfényben akarom látni Jászberényt. Ekkor már négy-öt órája kerekeztem, így Nagykátára már nem fordítottam sok időt, pedig ott szép épületeket hagytam ki. A 31-es út mentén lévő nagy templomot és a körülötte lévő rendezett környéket azért megnéztem, de aztán nekivágtam az igazi „pusztának”, ami persze nem volt az igazi, de itt már valódi tanyavidék kezdődött. Az összesen 75-80 kilométeres út végén megérkeztem ugyan a Jászság fővárosába, de akkor már nem volt erőm bemenni a belvárosba: amint megláttam az utat keresztező síneket, a vasútállomáshoz tekertem, és megkérdeztem, mikor megy vonat Pest felé. Minthogy pont akkor jött a szerelvény, felszálltam, és meg sem álltam Hatvanig. Onnan viszonylag gyorsan visszaértem a fővárosba, ahol a Keletitől – ha nehezen is, de – elvergődtem újra Óbudára.

Szegő Iván Miklós