szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyarok kétharmada nem tervezi, hogy beoltatja magát influenza ellen az idén, hiszen bármennyire komoly megbetegedésnek is tartják a fertőzést, oltás helyett más módszerekkel védekeznének – derült ki a KutatóCentrum online villámkutatásából.

„Sajnos széles körben elterjedt téveszme, hogy az influenza vitaminokkal, nyomelemekkel, sok zöldség- és gyümölcsfogyasztással megelőzhető. Holott az influenzát kizárólag védőoltással lehet hatékonyan megelőzni, a megerősített immunrendszer csupán a betegség könnyebb átvészeléséhez nyújt segítséget” – állítja Szlávik János, a Szent László kórház infektológusa.

Mindezek ellenére a magyarok 68 százaléka úgy gondolja, hogy nem fogja beoltatni magát. Csupán a válaszadók 19 százaléka tervezi a védőoltás felvételét, 1 százalék már meg is tette ezt, a válaszadók 12 százaléka pedig még nem döntött. Ebből is kitűnik, hogy a magyarok eléggé könnyelműen állnak hozzá a témához, holott nagyon is tisztában vannak az influenza veszélyeivel: csupán a megkérdezettek 6 százaléka vélte úgy, hogy az influenza csak egy komolyabb meghűlés, és szinte mindenki egyetértett azzal, hogy kórházba is lehet kerülni miatta. A válaszadók 58 százaléka szerint az influenzát bárhol bárki elkaphatja, a válaszadók 53 százaléka tudja, hogy a betegségnek akár komoly szövődményei is lehetnek. A válaszadók háromnegyede nem tart az influenza elleni védőoltás mellékhatásaitól, de 52 százalékuk szerint mégsem az oltás a legjobb védekezési módszer.

Az emberek többsége tart a védőoltások mellékhatásaitól, holott ilyen esetek csak elvétve fordulnak elő. Rendívül kevés olyan esetről lehet tudni, amikor valamilyen súlyos mellékhatás történt a vakcináció kapcsán, ellenben az inlfuenza okozta szövődményekbe évente több tucat ember hal bele Magyarországon is. A kockázat és haszon összehasonlításában vitathatatlanul a haszon nyer. Magyarországon ma már többféle vakcina kapható; vannak olyan védőoltások, amelyeket  világszerte széles körben, több millió ember körében alkalmaznak, és semmilyen komolyabb mellékhatásról nem tudunk. Egyébként minden évben új védőoltásokat állítanak elő a WHO aktuális előírásai alapján – tette hozzá az infektológus.

Az influenza bárhol és bárkit elérhet, az elmúlt évek tapasztalatai pedig azt is megmutatták, hogy komoly szövődményeket is okozhatnak a vírusok. Az idősek, a gyermekek, a krónikus betegek és a kismamák különösen veszélyeztetettek, nekik mindenképpen érdemes kérniük a védőoltást. Ha egy családban van fél év alatti kisbaba – aki még nem kaphat védőoltást –, akkor a családtagoknak érdemes beoltatniuk magukat. Léteznek olyan szakmák, ahol rengeteg emberrel kell érintkezni a munka folyamán – ilyenek például a tömegközlekedésben és a kereskedelemben dolgozók, a pedagógusok, illetve az óvónők – ahol szintén ajánlott a vakcináció.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!